Lent a patakpartot, alig hüvelyknyire a víztől, abban a mélységben ahol még csak kevesen jártak, keresztül-kasul fűzgyökerek szőtték át. Úgy fonódtak össze, egymásba csimpaszkodva, mint valami kígyók, akik éppen hangtalan és nesztelen, titkos táncukat ropják. Ám mégis, valahogyan különösen szép látvány volt ez: egyszerre volt szépséges, egyszerre ismeretlen és félelmetes.
Első pillantásra maga Tücsök is azt hitte, hogy kígyókat lát, ugyanis olyat, mint ami a szeme elé tárult, ő még nem látott. Mezőlakó, hogy is láthatott volna ilyen furcsa és fölöttébb félelmetes dolgokat.
Ha az áradás ide nem sodorja, bizony a Kerek Mező összes kincséért sem tenné ide a lábait!
De hát – mentségére legyen mondva -, nagyon hirtelen történt az egész, s ki hitte volna, hogy csakugyan annyira kiönt a Patak. Mert ő egyszer biztos nem vette komolyan a híreket.
Amikor Csípi, a pacsirta körberöpködte a Kerek Mezőt, aztán az Ismeretlen Romok tetejéről kikiáltotta, hogy – „jön a Patak, menekülni kell”, – ő éppen hegedűjét próbálgatta. Későfélben volt egy lakodalomból, ahová hivatalból volt meghívva. Katica és Bakica esküdött éppen a Patak mögötti bodzaerdőben.
Hej, pedig mekkora bogársereg jött volna össze arra a menyegzőre!
De pillanatok alatt zajlott le minden.
Előbb csak néhány esőcsepp pottyant alá az égből. Ebből zuhogó lett, mintha öntötték volna, aztán egyszerre csak ott termett a nagy víz. Söpört mindent, ami elébe került. Tücsöknek csak annyi ideje maradt, hogy egy arra sodródó fakéregbe belekapaszkodjon. Azzal zsupsz, felugrott rá, s már sodorta is az ár.
Azt sem tudta, merre tart. A piszkos, sárga víz volt az, ami diktálta az iramot. Egész nap és egész éjjel hánykolódott a háborgó, kövek között bukdácsoló vízen, miközben elgémberedett ujjaival görcsösen kapaszkodott a fakéregbe. A következő hajnalon valahogy mégis álomba szenderült, mire felébredt, ott találta magát a nagy ismeretlenben. Kéregtutaja félig a homokba temetve, feje fölött a fura, kígyószerű, ősidőkből itt maradt gyökérbozóttal.
Messze a láthatáron éppen hajnal hasadt. Árnyék és egy kevéske fény öntötte el a partot.

(Folytatjuk)

*A meseregény, amely nemrég került be a Magyar Elektronikus Könyvtár állományába is, 1999 és 2000 között, egy rövidített változatban megjelent a Romániai Magyar Szó „Csodavár” mellékletében is.