Egyszer láttam, talán a ’70-es évek végén, a barátnőmék birtoka mellett volt a műhelyük, Kolozsváron. Szervátiusz Jenő és fia, Tibor. Nyár volt, tiszta feketében volt, szálas alkatú, megnyerő külsejű férfi. Átmentünk megcsodálni a szobraikat. Megragadott faragványainak hosszúkás, szikár alakja. És sötét, komor volt, mint az alkotója. Ezután már csak hírből, messziről figyelhettem, láthattam a kiállításairól képeket.
Fényképén ugyanolyan, mint a szobrai..
Őt is saját veszteségnek érzem.