Gergely Tamás: Az én Koreám
KIM EGYEZTET
2018. május 2. / Felgyorsultak, ugye, az események: Észak-Korea részt vett az olimpiai játékokon Dél-Korea mellett, azaz egy csapatban, hivatalos meghívás érkezett Moon elnök számára Északról, különböző szintű találkozók jöttek létre Észak és Dél között, sőt, titokban ugyan, de az USA is küldött magas rangú tisztviselőt előkészíteni a Kim-Trump találkozót, mert olyan is lesz… Majd a két koreai vezető fogott kezet, sőt ölelgette egymást, és összetaposták a két ország közötti – gereblyézett – határt.
Ami igen fontos: megegyeztek a folytatásban, Moon állítólag Fenjánba utazik, s ha jól értettem a hírkavalkádban az is állt, hogy aláírták a két, eddig háborúban álló Korea közötti békeszerződést, és készülnek a Kim-Trump találkozóra, illetve… Megtörténhet, hogy a leszerelési tárgyaláson Dél-Korea, Kína, sőt, esetleg Oroszország képviselője is részt vesz.
Ugyancsak fontos: időközben Kim egyeztetett Pekinggel és Moszkvával, Kínába még személyesen is elszaladt, a Trumppal történő találkozáson nemcsak az észak-koreai atomfegyver ügye kerül szóba, hanem az amerikai jelenlét is a térségben. Közös front van kialakulóban a Japánt és a Dél-Koreát védő amerikai csapatok jelenléte ellen, Dél-Koreában például közel hatvanezer katona állomásozik. Kína már régóta nehezményezi, hogy Amerika ellenőrzése alatt tartja a térség egy részét, szeretne, nyilván nyomulni a Csendes-óceánnak abban a felében. Úgyhogy ha Kim az amerikai-dél-koreai tengeri hadmûveletek leállítását és az amerikai csapatok távozását nevezi meg feltételnek ahhoz, hogy leszerelje az atomfegyverét, akkor Trumpnak nehéz dolga lesz.
A NAGY ÁTEJTÉS
2018. május 2. / A négyes találkozó többszörös átejtése lenne Trumpnak. Az amerikai elnök, ha jól tudom, Kim Dzsong Unnal való találkozóra mondott igent. Amikoris követelte volna Észak-Korea atomfegyverének a leszerelését. A tárgyalások kibővítésével már egészen másról esik szó. És már három ellenféllel ül le a tárgyalóasztalhoz.
Az átejtés másik része: eddig esett szó, hogy Kim megígéri, hogy nem hajtanak végre újabb atomkísérleteket, továbbá hogy leszerel egy bázist. Cserében többek között egy nagyobb összegért, amibe a leszerelés kerül, meg biztosan ajándék rizsnek sem mond nemet. De megmarad atomhatalomnak. S az, hogy könnyedén lemond az újabb kísérletekről, azzal is magyarázható, hogy említett kísérleti telep felrobbant, a felette fekvő hegy összeomlott, tehát a kísérleti telep romokban, még a nukleáris kisugárzás veszélye is fenyegeti a térséget – Kína alig száz kilométerre fekszik.
Nos, mindez a nagyvilágot nem érdekli, hirtelen hősként jelenik meg a politikai porondon Kim Dzsong Un, pedig tulajdonképpen igen veszélyes a helyzet. Trump kösse fel a gatyáját, he el mer menni Fenjánba… Én személy szerint megengedhetetlennek tartom, hogy egy szeszélyes diktátor atomfegyverrel rendelkezzen, továbbá lúdbőrzik a hátam a kínai terjeszkedéstől. Érdekes emlék hozakodik elő: amikor a Varsói Szerződés tagállamai bevonultak Csekszlovákiába, hogy a ”Prágai Tavaszt” megállítsák, vérbe fojtsák, Ceausescu naggyûlést hívott össze sürgősen Bukarestbe, hogy bejelentse függetlenségét a szovjet blokkal szemben. Akkor, abban a pillanatban a romániai nép egy volt a különben utált vezetőjével. Most ennek az amatőr pojácának, Trumpnak drukkolunk, hogy sikeresen képviselje a nyugati világot, különös, nem?!
BÉKE-NOBEL?
2018. május 2. / Olvasom, hogy egyesek szerint Trump amerikai elnököt megilletné a béke Nobel-díj. Talán a Kim-mel való találkozásért…. Ha igaz, Moon dél-koreai elnök javaslata volt, vagyis hogy ne neki, hanem Trumpnak. Állítólag Trump dehogyis utasítaná el a nemzetközi elismerést jelentő díjat, sőt, két kézzel nyúlna utána, s ezt nyilvánosságra is hozta, úgyhogy hívei ezt ordítozták az ablaka alatt: ”Nobel! Nobel!”
Hát… Először is, még sehol az a béke… Ha megszületik mégis, nem az ő érdeme: Trump akkor határozta el magát a Kimmel való találkozóra, amikor belátta, hogy Kína nem segít Észak-Korea megakadályozásában. És hát… Trump, ez a tájékozatlan, amatőr, minden szempontból eredménytelen, aki viselkedni nem tud, aki a pénzének köszönhetően került oda, ahova, továbbá egy dezorientált szavazóközösség felelőtlen lépésének következtében… Hát én erre a kutyám rá nem bíznám…
De hát a norvég bizottság, amelyik a díjat osztja, csinált még ilyeneket… Béke-Nobelt adományozott Kissingernek, aki a vietnami háborút megnyújtotta óriási károkat okozván az emberi életben. Obama is megkapta a díjat, legnagyobb csodálkozására, amikor mindössze néhány beszédet tartott a béke ígérgetése terén, aztán a legtöbb dolgot nem tudta beváltani…
Pusztai Péter rajza