Imre éppen olvasott. Zsófia pedig mosott. Az idő borús volt, de mégis napos. Imre beteg ember volt. Anyja azt mondta neki:
– Sétálj egyet!
Imre nem gondolta rossz ötletnek. Fogta kabátját s lement a közeli parkba. Mikor megérkezett, kifújta magát. Súlyos beteg volt. A padon sütette magát, amikor egy szőke nő arra sétál és megkérdi:
– Szabad a hely?
– Hát persze! – felelte Imre.
– Köszönöm! – s helyet foglalt majd rágyújtott.
Imre zavarban volt, hiszen még nem is volt nője. Mint ahogy szerelmes sem. A nőnek szimpatikusnak tűnt Imre.
– Milyen szép időnk van! – mondta a nő.
– Igen. Tegnap esett.
– Én a tavaszt imádom a legjobban. – mondta a hölgy.
– Én májusi születésű vagyok! – mondta Imre.
– Tényleg? Én novemberi. Hidegben jöttem világra.
Majd megkínálta a nő egy szál cigarettával.
– Nem kérek. – mondta Imre.
– Nem dohányzik?
– De igen. Csak most nem kívánom.
A hölgy kicsit elmosolyodott.
– Próbálok minél kevesebbet szívni! – mondta Imre.
– Jól teszi. Mert én meg nem tudom ezt a vacakot letenni.
– Jobban tenné. Sokkal jobb nélküle. Kiegyensúlyozottabb az ember. Nem ideges.
– Hát.. Én idegségemben szívom. – mondta a nő.
– Más módszerrel is le lehet vezetni azt! – mondta Imre.
A hölgy erre kicsit elgondolkodott.
– Magának mi a foglalkozása? – kérdezte.
Imre hallgatott.
– Nem dolgozom húsz éves korom óta.
– Beteg?
– Igen. – hajtotta le a fejét Imre. Csak két évet dolgoztam. Utána rokkantsági fokozatot állapítottak meg nálam.
A hölgy megsajnálta.
– A szüleivel él? – kérdezte a nő.
– Anyámmal.
A hölgy megint elgondolkodott.
– Azért ez romantikus.
Imre nevette.
– Hát, nem tudom, messze van az attól…
– Miért lenne messze?
– Ugyan. Az anyámmal élni nem valami nagy leányálom.
– Talán nem férnek meg egymás mellett?
– Hát.. nem mondhatom ezt… de most különben fején találta a szöget!
– Sok gondja van anyjának magával?
– Mi az, hogy sok gondja van velem? Nekem van sok gondom vele! Ez az igazság. Lehetne nekem boldogabb életem is. Úgy mint másnak. Mint mindenki másnak. Egészségesebb, és még gazdagabb, meg satöbbi.. Például lehetne barátnőm. Barátom is több. Autóról nem is álmodozom. Hát ez van. – mondta sértődötten Imre.
A hölgy először szóhoz sem jutott. Csak nagyot sóhajtott.
– Azért biztos van valami örömforrás a maga életében is!
Imre nem válaszolt. Eltűnődött.
– Maga még fiatalember, az egész élet maga előtt!
– Igen, de így a betegségemmel mire számíthatok? – kérdezte Imre.
– Biztos meggyógyul majd! – mondta a nő.
– Igen, szeretnék. – mondta lehajtott fejjel Imre.
Mindketten hallgattak ezután néhány pillanatig. A szőke nő végül azt mondta:
– Azt nem bánom egy cseppet sem, ha barátok leszünk! Nem mint szerelmesek, hanem mint csak barátok, érti?
– Értem. – dobogósodott fel a szíve a reménytől Imrének. De hol találkozhatnánk?
– Én nyolc órában dolgozom egy irodában. Mindig itt megyek haza. Itt leülhetünk beszélgetni. Erről-arról. Ma éppen szabadnapon vagyok.
– Jó, ez szuper! Nem is vagyok magába szerelmes. – mondta Imre.
A hölgy mosolygott.
– Én se magába. Pedig maga jóképű.
– Magának van férje? – kérdezte Imre.
– Nincs. Illetve volt, de elváltam.
– Sajnálom. Gyereke sincs?
– Nem túl kíváncsi maga? De egyébként nincs. – mondta a szőke nő.
– Ne haragudjon.
– Semmi baj. Végül is csak beszélgetünk. Ha majd pedig többet, akkor egyre többet is tudunk meg egymásról.
Imre bólogatott.
– Egyedül él? – kérdezte Imre.
– Már két éve igen. – felelt a nő.
– Jó magának. – mondta Imre.
– Magának is eljön majd az idő.
– Hát abban nem vagyok biztos.
– Nincs esélye a gyógyulásra?
– Végül is van. De ha jobban is vagyok, az egy dolog. A gyógyszert viszont nem hagyhatom el.
– Az a lényeg, hogy jól érezze magát! Kit érdekel egy kis picurka tabletta, vagy talán nem azt szed?
– De igen, picurka tablettát – mondta kicsit cinikusan, de mégis jókedvűen Imre, csak négyet is egy nap.
– Nem baj az!
– Hogy hívják magát? – kérdezte Imre.
– Gerelyes Zsuzsának. És magát?
– Horváth Imrének.
– Tudja mit? Tegeződjünk!
– Rendben. Épp ezt akartam én is már mondani.
A hölgy megveregette a vállát Imrének. Ő meg kézen csókolta, amin a nő zavartan elmosolyodott.
– Manapság már nincsenek ilyen férfiak! – mondta Zsuzsa.
– Én kivétel vagyok! – mondta Imre büszke tartással. Romantikus vagyok.
– No jó, nekem mennem kell! Vár otthon a háztartás.
– Igen, engem meg már az anyám. – mondta Imre.
– Na, fel a fejjel! Holnap találkozhatunk ugyanitt! – mondta Zsuzsa.
– Annak örülnék! – mondta Imre reménykedő arccal.
– Örömmel! – s felkelt a padról Zsuzsa.
Imre is. Kezet fogtak aztán ellentétes irányban elindultak. Imre persze ezt az örömöt nem akarta elújságolni Zsófiának. Hadd maradjon ez az ő titka – gondolta.