Tegnap harminc fok körül volt, de érezni lehetett az újabb tavaszi eső közeledtét. A levegő mégis kristály tiszta, olyankor gyakran elidőzök az ablak előtt, és túl az úton, meg a másik oldalon lévő épületeken, látom az Uam hegy magasán a kolostor piros és szürke homlokzatának egy részét, a többi belesüllyed az erdőbe. Gyakran elgondolkozom, hogy talán még két kilométer sincs köztünk, mégis milyen más világban élünk, vajon mennyit segít nekik az egyenruha, a kopaszra nyírt fej, és a szigorú napi életrend elérni azt, amit mi, itt kicsivel lejjebb, a hétköznapok hullámai között próbálunk megtalálni. Persze nincs válasz, csak rá szoktam csodálkozni, hogy mennyire buborék a világunk, mennyire saját, mennyire szubjektív, és mennyire kevés átfedés van mások buborékával. Ma már esik, fellélegzik az erdő, picit hűvösebb van, a kolostor teteje ilyenkor a hegyen ülő esőfelhőkbe vész. Közeleg Buddha születésnapja, az itt ünnep és munkaszüneti nap, akárcsak Jézusé. Tegnap volt gyermeknap, rengeteg programmal, lelkes szülőkkel és édes gyerekekkel. Szülők napja is most lesz valamikor, Mun elnök azt is munkaszüneti nappá szerette volna tenni, de a munkavállalók tiltakoztak, ők inkább dolgoznának aznap, így is túl hosszú volt a hálaadás alkalmából kapott 12 nap nekik. Közben Japánban sztrájkolnak a buszsofőrök, de úgy, hogy ingyen viszik el az utasokat, és háztól, házig. Jót nevettem, mikor a lányom mesélte, ott ilyen a sztrájk, itt meg köszönik szépen, de ne legyen már ennyi szabadnap, érdekes világ.

Tegnap láttam egy felmérést. A gimnazisták, átlagosan 19 percet töltenek egy nap a családjukkal, a többi az alvás, tanulás, iskolai szociális élet, különórák, sport. A családok mindössze 24% étkezik együtt naponta legalább egyszer, általában ez a vacsora.

Tegnap tüntetések voltak, túl a roppant vicces konzervatív képviselőnek lekent pofonon, vannak páran, akik rettegnek Észak-Koreától, ők egy parlamenten kívüli szélsőséges pártba tömörültek, amerikai zászlókkal vonultak fel, és Kim Dzsong Unt szörnyetegként ábrázoló molinókkal. Talán százan ha lehettek, de erőszakosak voltak, nekimentek a rendőröknek is. Voltak a kerítésen túl ellentüntetők is, akik szintén molinókkal éltették a félsziget békéjét és az északhoz való viszony megváltozását. Valahogy sikerült a két társaságnak kikerülni a kerítést, és összeverekedtek, a rendőrök alig tudták szétszedni őket. Összesen nem voltak kétszázan, de elszórakoztattak legalább annyi rendőrt pár órán át. Közben Mun elnök bizalmi indexe elérte a 83%-ot, ilyen magasan még egy elnök sem járt soha, a társadalom szignifikáns többsége békét akar, és jó kapcsolatot Északkal.

Volt egy másik tüntetés is tegnap, a KAL légitársaság alkalmazottai tüntettek a tulajdonos család hatalommal való visszaélései ellen. Sokan maszkban és kendőben, mert azt állítják, azok mindig megtalálják a bosszú módját. A cég ellen is ügyészségi vizsgálat folyik, a hisztériázó kisebbik lányra a rendőrség felfüggesztett börtönbüntetést kért vizespohár dobás ügyben, de közben vizsgálódnak egyéb ügyekben is, dől a dominó a KAL háza táján és jól teszi.

Tegnap Észak-Korea átállította az óráit, most már annyi idő van ott is, mint itt. Elengednek három amerikai kémet (mind koreai származású) és hat koreai kiszabadulása is műsoron van, azok sem kirándulni voltak ott. Közben Trump visszaküld nekünk egy csoszan kor beli kis szobrocskát, amiről én nem tudom, hogy mire szolgált, vagy mitől olyan fontos, de azt mondják, nemzeti kincs, és oda is fog kerülni, a Koreai Nemzeti Múzeumba. Vica versa gesztusok repkednek a szereplők között, jó az irány, de ezt leírom egy külön posztban majd, mert az amerikai katonák kivonása és Kína reakciója megér egy önálló írást. Rendületlenül esik, ittam már egy kávét, de főzök még egyet, igazán álmos az idő, az esős vasárnap délelőttök mindenhol a világon egyformák, kellemesek, párásak, bent maradósak, puhák, mint az Uam hegyen ülő esőfelhők.

1. Krisztiánné Móhr Katalin:
   2018. május 12. 10:25

   Kedves Eugenia!

   Hűséges követőd és olvasód leszek.
   Annyira jó másról olvasni, mint ami itt, nálunk történik. Üdítő az, ahogyan és amit írsz.
   Minden érdekel. A világ dolgait másként látni, hallani arról, hogy mi történik a két Korea között, táján – nekünk is fontos. Kicsit sem mindegy, hogy viszonylagos béke vesz bennünket körül, vagy háborúskodás.

   Kis hazánkban is békétlenség van, mit várjunk hát a nagy világtól?
   Köszönöm, hogy olvashattalak!!!