Két kislány játszott a parkban. Egyikük tizenkét éves, a másik már tizennégy. Jó tanulók voltak mindketten. Zsuzsa, a tizenkét éves nagyon szerette az irodalmat. Felícia pedig a történelmet. Ő már sokkal érettebb volt.
– Miért szereted te annyira a történelmet? – kérdezte Zsuzsa.
– Mert apám erre tanított.
– Mire? – kérdezte Zsuzsa.
– Arra, hogy ez az alapműveltség része – mondta Felícia.
– Az irodalom sokkal inkább! – mondta Zsuzsa.
– Szerintem az átlagembereket sokkal jobban érdekli a történelem, mint az irodalom – érvelt Felícia.
– Lehet. De a történelem csak háborúskodásról szól. Az írók-költők azok nem háborúznak – mondta Zsuzsa bölcsen.
Felícia elgondolkodott barátnője állításán. Igazat is adott neki.
– És ki a kedvenc költőd? – kérdezte Felícia.
– Radnóti Miklós – vágta rá Zsuzsa.
Felícia mélyen elhallgatott.
– Most mi bajod van? – kérdezte Zsuzsa.
– Radnótit a fasiszták ölték meg – mondta Felícia.
– Igen. Méghozzá a magyarok – vágta rá egyből Zsuzsa.
Felícia szinte elszégyellte magát, zavarában elpirult.
– Látod? A történelem milyen gonosz? A hitlerizmus… Erről beszéltem.
– Igen. Hitler a történelem leggonoszabb embere. Az egész világé egyáltalán. De azért a történelemben vannak hősök is. Például Churchill, aki leverte.
– Az is igaz, hogy az írók, költők is voltak börtönben. De apám azt mondta nekem, hogy a történelem emberei összehasonlíthatatlanul gonoszabbak az irodalom embereinél – mondta Zsuzsa.
– Ez igaz! – helyeselte Felícia. Okos apád van – tette hozzá. – És ki a kedvenc íród?
– Nagy Lajos! Ő egy remek író – felelte Zsuzsa.
– Annyit tudok, hogy ő a kormányt, a társadalmat bírálta! – mondta Felícia. – De nemcsak a történelem, az irodalom is ismétli magát. Mert az elesettek, a szegények védelme végigvonul az irodalomtörténeten – mondta Felícia.
– Miért, szerinted milyen társadalmi rendszer az, amelyben ne lehetne a szegénységről írni? – kérdezte szinte felháborodottan Zsuzsa.
– Nincs olyan, nem is lesz – felelte Felícia.
– Na látod. A történelemnek pedig már köze van a politikához. Ahhoz a történelemhez, amit te annyira szeretsz.
– A politikát nem szeretem, nem is érdekel és nem is értem.
– Hát… pedig köze van a történelemhez. De te túl fiatal is vagy, hogy a politikát megértsd! – mondta határozottan és bölcsen Zsuzsa.
– Idefigyelj! Valójában a történelem se más, mint múlt időben beszélt politika. – mondta Felícia.
– Badarságot beszélsz! Hiszen most az előbb mondtad, hogy nem értesz a politikához, és nem is érdekel…
– Mindegy, én a történelmet tanulmányozom, nem az irodalmat – felelte kicsit cinikusan Felícia.
– Engem nem érdekel a történelem, engem a szépirodalom szórakoztat. Novalis azt mondta: Az élet értelmét csak művész találhatja ki.
Felícia vállat vont.
– Engem nem is érdekel egyáltalán az élet úgynevezett értelme, ehhez te még gyerek vagy! S te sem tudhatod azt! – mondta nyájasan Felícia.
– De én biztos, hogy jobb verseket tudnék írni, mint te! – mondta öntelten Zsuzsa.
– Én nem is akarok írni! – mondta Felícia.
– Maradjunk annyiban, hogy mégis sokkal inkább az élet dolgairól szól az irodalom, mint a történelem – mondta Zsuzsa.
– Pont fordítva van! – mondta Felícia. – Ha az embereket a történelem jobban érdekli, akkor nem szólhat az jobban az élet dolgairól…
– Nem értek egyet! – mondta Zsuzsa.
– Az a te bajod! – vágott vissza Felícia.
– Nem volt a világirodalom főbb alakjai közt egy gazember sem. Mindannyian megszenvedték a társadalmi igazságtalanságokat! A történelemben ez nem igaz!
– És mi van Dosztojevszkijjel? Ő egy irodalmi Ördög! Börtönben is volt nyolc évet!
– De hiába mondják Ördögnek, vallásos is volt egyben és ismerte Tolsztojt. – szólt bölcsen Zsuzsa.
– És mi van Villonnal? Ő meg gyilkos is volt! Na, erre mit mondasz? – kérdezte Felícia.
– Ő rajta kívül viszont mást nem tudsz mondani! És én meg soroljam a történelmi gazembereket? – kérdezte Zsuzsa.
– Inkább ne! – mondta Felícia. – Elegem van ebből!
– Nekem is! – mondta Zsuzsa.
S tovább játszottak jókedvűen, minden, korosztályukhoz képest magas gondolattól mentesen.