A nagy találkozó, Trump és Kim Dzsong Un között, úgy tűnik, mégsem Pánmidzsamban lesz, mert ott nem tudnak kellő védelmet adni a résztvevőknek, illetve, ha valamelyiket lelövik, akkor abból még világháború is lehet, ezért Szingapúrban tartják, mégpedig június közepén. Azért tolódik, mert G6 találkozó lesz, és az előtt már nincs idő. E hónap hetedikén Mun elnök Ábeval és a Kínaiakkal egyszerre találkozik Japánban a béke okán, majd 22.-én utazik Trumphoz előkészíteni őt a Kim Dzsong Unnal való találkozásra. Azt még nem tudni, hogy vajon Mun elnököt meghívják-e Szingapúrba, eredetileg Trump nagyon szerette volna, ha ő is része a tárgyalásnak.

A héten kínai delegáció látogatott Észak-Koreába, megfenyítették egy kicsit Kimet, a külügyminiszter, és három másik szigorú tekintetű idős ember ült az asztal egyik oldalán, míg a tolmácsnő és Kim egyedül a másikon. Mit mondjak, rendesen megizzasztották, mert úgy érzik, ki lettek hagyva a buliból. Másnap ezért Mun elnök felhívta Sin Dzsin Pint és beszélt vele egy órát, kiengesztelésképp.
Erősen úgy tűnik, hogy Kimnek ez az egész attrakció, annak összes nemzetközi következményével együtt nagy falat, és gyakorlatilag Mun elnök oldja meg a felmerülő problémákat helyette.
Ez persze nem meglepő, hiszen Ázsiában azért az életkor nagyon fontos, és ezekhez a nagy emberekhez képest Kim egyszerűen kisfiú, 35 éves lesz, ezzel szemben Mun elnök 65 – és ez abban a kultúrában sokat számít.
Trump pedig legalább annyira tart Kimtől, mint az tőle, így aztán ott is elkél az amerikai viselkedési normákkal jóban lévő Mun Dzse In segítsége.

Itt Délen, már a rajtvonalon állnak az útépítő gépek, az első autópálya Incsan és Pjanjáng között létesül, ott a legrövidebb az áthidalandó távolság.
Tegnap, azzal együtt, hogy Észak-Korea átállította az óráit a mi időnkre, azaz fél órával előbbre, megnyitották Észak-Korea légterét is az utasszállítók és a cargo gépek előtt, azaz nem jól mondom, engedélyt kértek a két Korea közti légiforgalom megindítására, az ezt engedélyezni hivatott nemzetközi hatóságtól.
Ezzel megrövidül a repülési idő Európa irányába, és onnan ide, bár már így is csak nyolc és fél órát repülünk Helsinkiből, illetve visszafelé egy órával többet, a szembeszél miatt.
Személyes tapasztalatom, hogy 8 órás folyamatos repülési idő még elviselhető, attól kezdve minden perc már kínlódás az utasnak. Az ENSZ szankciók feloldását követően nem kell kerülgetni Északot, így valamivel kevesebbet repülünk majd.

Szintén múlt héten, Mun elnök személyi tanácsadója, aki civilben egy politológus professzor, és őt is Munnak hívják, elment Amerikába, részt vett egy konferencián, ahol az északi/déli békekötés következményeit próbálták kitalálni. Természetesen felvetette egy kérdésre válaszul, hogy bizony majd el kell gondolkoznunk azon, hogy mi lesz a Dél-Koreában állomásozó amerikai haderő sorsa az északi leszerelést követően, hiszen ha ők maradnak, az megbillenti a térség katonai egyensúlyát, Kína már a THAAD rendszer miatt is annyira dühös volt, hogy egy teljes évig nem jöttek hozzánk – Dél-Koreában élek – kínai turisták, pedig ők igen sok pénzt hagynak itt általában. Tehát ez egy olyan tény, amin majd gondolkodni kell.
Trump elnök azt megelőzően, és azt követően is többször említette, hogy ő be szeretné tartani választási ígéretét, miszerint kivonja az amerikai haderőt (többek között) innen, amennyiben annak jelenléte nem szükségszerű, és véleménye szerint az atomfegyver mentes Koreai Félszigeten nem az.
Erre sem gondoltam volna soha, hogy leírom, és vélhetőleg egészen különleges eset, de egyetértek ezzel, valóban nem szükséges majd, hogy ők itt legyenek.
Idő közben azért a valamikori hetvenezres létszám húszezer alá csökkent, ám a fegyverek értékben megnyolcszorozódtak, azaz kevesebb katonát tartunk itt, több, és nagyobb ütőképességű fegyverekkel.
A dél-koreai hadsereg hadi kiadásai is évről évre csak nőnek, holott ha nem lenne az északi fenyegetés, az onnan felszabaduló pénzt sok egyébre lehetne fordítani. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy Koreának ne lenne szüksége erős, ütőképes haderőre, kétségtelen tény, hogy van és lesz is.
Az elnöki tanácsadó felvetése igen nagy botrányt okozott kül és belföldön egyaránt.
Amerikában Trump ellenzéke nehezményezte a dolgot, mondván, hogy de nekik itt maradni kell, mert stabilizálják a térség békéjét, de nem indokolták, hogy ugyan miért, ha már észak nem lesz veszélyes, a belföldi konzervatívok, a maguk tíz százalékával pedig akkora cirkuszt rendeztek a dolog körül, hogy az valami elképesztő, mindenesetre szorult beléjük önbizalom, a támogatottság hiánya ellenére is, az egyszer biztos.

Az elnöki hivatal bejelentette, hogy 2022-től a sorkatonaság idejét 18 hónapra csökkentik a mostani két évről, véleményem szerint ha minden rendben megy, el is fogják azt hamarosan törölni, amivel én mélyen egyetértek. A mai világban kis létszámú, magasan kvalifikált katonák kellenek nagyon modern fegyverekkel, semmi szükség civil gyerekek életéből éveket elvenni a semmiért.

Augusztus közepén a szétszakított családok között lesz találkozó, de ha ilyen tempóban haladunk, elképzelhető, hogy annak már csak jelképes jelentősége lesz a nyitott határ mellett.

Mun elnök szemei alatt szaporodnak a karikát, de idáig briliáns negotiator-nak bizonyult, hogy a fantasztikus diplomáciai érzékéről már ne is beszéljünk. Azt hiszem, az őszinteség és a valódi jó szándék hatalmas fegyver még a mai világban is.

A Korea Félszigeten zajló változásoknak nincs ellenzője, most épp jó időben kezdtük el, a nemzetközi környezet is segít, Japán nem szólhat bele, Mun elnök gesztus értékű tájékoztatást ad nekik, Putyinnal találkozni fog június elején, de neki is inkább gazdasági lehetőség a szárazföldi közlekedés lehetősége Szibéria felé, Kína belemegy mert Trump engedményeket ad érte cserébe, itt a lakosság több, mint nyolcvan százaléka támogatja Mun elnököt és a békefolyamatot.

Egy kommentelő a Twitteren úgy világított rá a Koreai Félszigeten folyó történetben Trump elnöknek játszott szerepére, hogy ő olyan, mint az emberen az aranyér. Azért, hogy az eltűnjön, a beteg elmegy orvoshoz, azért, hogy Trump kiszámíthatatlansága ne idézzen elő világégést, a felek inkább kibékülnek egymással.

Elképzelhető, hogy ezért a szerepéért ő mégis meg fogja kapni a Nobel-békedíjat, amit mi valóban nem sajnálunk tőle, nekünk bőven elég a béke.