Albert-Lőrincz Márton: (Kihívás)

Múzsám, hazudhattál,
mikor a kapuba
kihívtál.
 
Csókokat ígértél
csillagos ég alatt,
s mit adtál?
 
Ölelő karjaid
hidegen öleltek
s mostohán.
 
Kalandot ígértél,
de csak a kapuzár
nyikorgott.

Hadnagy József: Mint titkos szerető

Albert-Lőrincz Márton (Kihívás) c. versére

Múzsám, néha olyan jó vagy hozzám,
méltatlanhoz, mint titkos szerető,
szobámba osonsz, észre
sem veszlek, amíg illatod,
álom és valóság különös keveréke
szíven nem üt, halkan, akár a nyár
selyem hálóinge az ablakot,
s akkor is kételkedve,
hogy valóban te vagy-e,
elhárítanálak…majd holnap,
hölgyem… későre jár… most nem
vagyok formában…de te,
örökké fiatal, örökké üde szépség,
nem tágítasz, noszogatsz, menni fog
ez, szerelmem, lazíts…csak pár pillanatig,
percig, lélegezz mélyeket a késő esti
csöndből, hidd el, működni fog,
hiszen szereted a valóságot,
és szereted az álmot is, tudom,
s ha őket szereted, engem szeretsz,
álom és valóság leányát…
gyere már, embereld meg magad,
ne hullasd mulandókra magvad…
gyere, meglátod, jó lesz nekünk…
elárasztja a földet ezer
törvénytelen gyermekünk…