Albert-Lőrincz Márton: (Csak egy kérdés)

Csíksomlyó ’89

Nincs mitől félni, tisztelet
embernek, tárgynak, Istennek,
az áldozatnak, ha nyúl, ha bárány,
perceidben, perceid árán.
 
A szent nyeregre, a tutajra
árad a népek magyarja
(naiv kaland a transzcendensre),
hátha a sorsok egyszeregye
 
több, mint az egyszemélyes lét,
a megismételhetetlenség,
s a félelem sanda kutyáit
koloncok verik bokáig.
 
Ó, a tutajon mennyi magyar
szorong, de hely még sok marad.
Vaj’, ha a félelem elillan,
fölszállhatunk-e mindannyian?

Nincs mitől félni, tisztelet
embernek, tárgynak, Istennek,
az áldozatnak, ha nyúl, ha bárány,
perceidben, perceid árán.

Hadnagy József: Tutajon

Tutajon élünk mi, magyarok,
szerencse, hogy van elég vizünk,
de sajnos, oly kevés a hitünk…
sohase lesz egy rendes hajónk…
 
Viharvert múlt vászonvitorlánk,
nincs hajógyomor, sem fedélzet,
iránytűnk ismeretlen végzet –
az égbolt sürgetve ragyog ránk:
 
evezzünk, rothadnak a deszkák,
s nincs tartalékfa a hullámon!
Isten egy darabig még ellát,
 
s csóválja fejét, szinte látom,
mért nem építünk hatalmas bárkát,
legyőzni a fogyás óceánját?