Emesének Kovásznára

Hangjából átsugárzott
az élet tiszta mélye,
mint halk búvópatak
bővízű sóhaja.

Mosolya szerény fényű
igazgyöngyöket rejtett,
s elhittem,hogy a földön
még létezik csoda.

Éjtiszta lelke élő
valóság,néma fegyver,
szava a csendes folyó
halk suttogása volt-

a földön járó béke,
reggelek harmat-éhe…
Tudom,hogy ott és akkor,
hozzám egy angyal szólt.

Fenyvesek lánya volt Ő,
az omló,törpe ormok
csodálatos zenéje,
felszálló himnusza,

a gyógyulás reménye-
egy élő sziklabálvány,
s a közelgő tavasznak
már olvadó hava.