Amikor Páskándi átköltözött Kolozsvárról Budapestre (1974-ben), a távozása kapcsán érzett veszteség közepette sokan arra gondoltunk, hogy most talán megnyílnak előtte az európai színpadok. Amiként azt tehetsége és java írói teljesítménye indokolta. Kántor Lajos 1998-ban nem kis csalódottsággal írta le, hogy a lengyel Mrożek és Rózewicz versenytársának tartott Páskándi színpada nem tudott európai érdemeket szerezni. „Ma sem hiszem, hogy túlzott volt ez az erdélyi remény, nem hiszem, hogy Páskándinak ne lett volna ott a helye Varsó és Prága vagy éppen Párizs színházaiban. No meg a modern világkönyvtár sorozataiban.” A gondolatsor ekképpen folytatódik: „Nem tudom, bepótolható-e a mulasztás, számíthatunk-e Páskándi Géza fölfedezésére legalább a kelet-közép-európai térségben. A magyar irodalomban persze nem kell őt fölfedezni, jóllehet a divatokon mindig újra győzni kell. Az életmű mindenesetre jóval nagyobb figyelmet érdemel, mint amilyen napjaink irodalmi közvéleményében körülveszi. Én magam érzem a nyomasztó tartozást. (Amelyet csupán színez, hogy éppen az említett történelmi drámáinak első közreadója lehettem, viszonylag ifjú Korunk-szerkesztő koromban.) A legutóbb Szatmárhegyen fogadtam meg, hogy újra bemegyek Páskándi Géza utcájába. Abba, amelyiken nem a traktor az egyedüli használható közlekedési eszköz.”
Kántor Lajos 1998-as töprengésére tíz év múlva érkezett válasz. Épp a Korunk hasábjain. Aminek közvetlen előzménye Bertha Csillának a Szatmárnémetiben tartott előadása Páskándi Géza drámáinak angol nyelvű recepciójáról.
Amikor Bertha Csilla a londoni egyetemen, majd 2006 őszén a New York állambeli Brockport egyetemen Páskándi-darabokat is tanított egy közép-európai drámakurzus keretében, lehangoltan tapasztalhatta, hogy milyen kicsi a nyugati olvasók-nézők affinitása az olyan súlyos gondolati drámákhoz, mint a Vendégség vagy a Caligula helytartója (Székely János). Hogy Az ember tragédiájáról ne is beszéljünk. Recepció-történeti visszatekintésében Bertha Csilla méltán említi Brogyányi Jenő felvidéki származású amerikai műfordítót és színházi szakembert, aki jó néhány magyar drámát publikált amerikai folyóiratokban és kötetekben saját angol fordításában, s be is mutatott a feleségével, a rendező Pamela Billiggel közösen alapított New York-i kicsiny, nem kommersz színház, a Threshold Theatre Company (Küszöb Színtársulat) előadásában. Aki „különös előszeretettel fordított és 1983-tól kezdve sokat szerepeltetett a társulat repertoárjában Páskándi Géza-darabokat, közülük egy csokornyit kötetbe is rendezett Moment of Sincerity (Az őszinteség pillanata) címmel, amelyet aztán a kolozsvári Polis Kiadó jelentetett meg 1999-ben. Szócikket is írt Páskándiról az alig néhány magyar drámaírót tartalmazó The Cambridge Guide to the Theatre (1988) című nemzetközi színházi lexikonba.”(1) 
„Ha a Páskándi-darabok, mondjuk, Londonban vagy Párizsban jelentek volna meg mint angol vagy francia irodalmi művek, szerzőjüket a világ egyik vezető színműírójaként tartanák számon mindenütt” – idézi Brogyányit a Korunkban Bertha Csilla. Persze, mindketten tudják, hogy ha a szerző Londonban vagy Párizsban élt volna, akkor nyilván nem ilyen drámákat ír, hiszen ezek: „bár egyetemes nyelven szólnak, kimutathatóan a szülőföld meggyötört talajából eredtek.”  A Páskándi-abszurdoidok tehát szervesen ötvözik a nyugat-európai abszurd sok jellegzetességét egy sajátosan kelet-közép-európai, keserűen komikus, groteszk, konkrét társadalmi nyomorúságot felmutató, olykor realizmusból kiinduló drámaformával, s ezzel magát az abszurd műfaját is megújítják. „A becketti létérzés, a mindent meghatározó és átható irracionalitás, a metafizikai dimenzió megismerhetetlensége, az ebből adódó egzisztenciális elbizonytalanodás, az ismeretlen erőkkel szembeni emberi tehetetlenség nem tűnik el, nem oldódik fel bennük – folytatja gondolatmenetét Bertha Csilla –, hanem kiegészül az emberi, társadalmi akarat, a konkrét helyhez, társadalmi formációhoz kapcsolható, a totalitariánus diktatúra abszolút hatalmát és szándékos kiszámíthatatlanságát tükröző börtönlét groteszk képével. A nyelv, a logika fegyverét használva teremti meg Páskándi az egzisztencialista léthelyzetet és a társadalmi mechanizmust egyszerre magába sűrítő alaphelyzeteket, amelyeket úgy tud továbbduzzasztani, ahogyan a becketti dramaturgia is egy-egy alapszituációból szélesíti ki az emberlét képleteit.” (2)
A Páskándi-fordítások sorát Bertha Csilla folytatta, férjével, Donald E. Morse-szal. Elhallgattatott hangok: erdélyi magyar drámák című – Páskándi, Sütő András, Székely János, Lászlóffy Csaba és Szőcs Géza egy-egy darabját tartalmazó – drámaválogatásukat (Silenced Voices: Hungarian Plays from Transylvania) az igényes írországi Carysfort Kiadó jelentette meg, a könyvbemutatót pedig a nagy hírű dublini Színházi Fesztivál idejére időzítették, és az Ír Nemzeti Színházban, az Abbey Theatre-ben tartották. Bertha Csilla úgy tudja, hogy sok angol és amerikai könyvtár megrendelte. „Évekkel később, amikor beléptünk az egyik legjobb dublini könyvesboltba – írta március 27-i elektronikus levelében –, nagy örömmel láttuk, hogy Sinkovits Imre és Kubik Anna néznek ránk a fedelével a néző felé fordítva álló könyvborítóról. Barátoknak, ismerősöknek, színházi rendezőknek adtunk a kötetből, érdekesnek tartották…”
Ebből a levélből tudom, hogy Bertha Csilla férje tanulmányíróként is foglalkozott Páskándi színházával. Dublinban megjelent írásának ezt a szimbolikus címet adta: Beckett Erdélybe jön. (3) A modern drámát szemléző kanadai folyóiratban pedig az abszurdoidok filozófiai létszemléletéről értekezett (4). A sort kettejük 2015-ös prágai előadása folytatja, a Godot Magyarországra jön (5) – Páskándi filozófiai vígjátékára utalva (Godot-ra újra várnak) (6). Páskándi nagy Beckett-tisztelő volt – emlékeztet Bertha Csilla. A Godot-t továbbíró, variáló – halála évében megjelent (1995) művében „a korábbiaknál is nyilvánvalóbban szervesíti a becketti absztraháló egyetemességet a közép-európai, sőt felismerhetően magyar sorskérdések dramatizálásával, Beckett-parafrázisokban és saját/sajátos logikai játékokban, történelmi és filozófiai vagy álfilozófiai elmélkedésekben tobzódó végtelen vibrálással, nyelvi pirotechnikával”.(7)
Elhallgattatott hangok – ezzel a címmel került könyvárusi forgalomba Nyugaton az erdélyi magyar dráma antológiája. Színházi szószékekre (is) vár, hogy ezek a különleges hangok hallhatóak legyenek és halhatatlanok maradjanak.

---

Jegyzetek:

1. Bertha Csilla: „New York számára teljesen új hang”. Korunk, 2008. 8. 81–85.

2. U.o.

3. Donald E. Morse. Samuel Beckett Comes to Transylvania: The ‘Absurdoid Plays of Géza Páskándi (Beckett Erdélybe jön: P.G. abszurdoid darabjai). In: Literary and Cultural Relations: Ireland, Hungary, and Central and Eastern Europe (Irodalmi és kultúrális kapcsolatok: Írország, Magyarország és Közép- és Kelet-Európa, szerk. Kurdi Mária). Dublin, Carysfort Kiadó, 2009.

4. Donald E. Morse: An Affinity for Philosophy: The Absurdoid Theatre of Géza Páskándi (Filozófiai affinitás: Páskándi Géza abszurdoid színháza). Modern Drama, 2010. 1.

5.  Bertha Csilla–Donald E. Morse: Godot Comes to Hungary via Translation and Acculturation (Godot Magyarországra jön fordítás és akkulturáció útján). Litteraria Pragensia, 2015. dec. 

6. Páskándi Géza: Godot-ra újra várnak. Filozófiai vígjáték, Bp. 1995.

7. Bertha Csilla: I. m.

---

*Részlet a 2018. május 17-án Szatmárnémetiben tartott Páskándi-konferencián bemutatott, Páskándi a régi és az új Kántor–Lángban című előadásból. A szerző által rendelkezésünkre bocsátott szöveg a tanulmány befejező része.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ