Kettő

Előzmények: egy pohárban, melyben víz van, Hősünk észreveszi a saját ujját. Megijed, hogy valaki hozzáragasztott egy idegen ujjpercet, de szobatársai leintik.

Meg sem hallotta, hogy hozzászóltak. Vagy meg se akarta hallani. Talán félelme nagyobb volt mindennél.

„Mert mi lesz, ha kihúzom?”, gondolta.

Egészen pontosan ez rejtőzött a kérdése mögött:

„Mit húzok ki?”

Mármint hogy a saját ujját húzza ki, s ha igen, mi az ő ujja? Meddig az?

S ha, mondjuk, egészen az, akkor meg lesz az dagadva? Mint a pohárban?

Félt, mondom, talán jobban, mint Mubarak Kajróban.

Egy

Látott egy fotót. Bár lehet, hogy grafika volt, de fotó képzetét keltette. A fotóngrafikán egy pohár található, a pohárban víz, a vízben egy ujj. Egy emberi ujj.

Kintről nézi, kintről is oldalról. S nem fotó, még kevésbé fotógrafika:

A saját ujja!

Az ujjnak az a része, az alsó, a körömmel, mely a vízben áll, sokkal vastagabbnak tűnik, mint az a része, amelyik nem ér bele a vízbe. Különös.

„Különös”, gondolja. „Hozzárasztott valaki egy vastagabb alsót?” Ujjpercet, úgy gondolja.

„Különös”, gondolja, de ki is mondja.

A külvilág brutális. Így viszonyul hozzá: „Ne marháskodj, mert úgy maradsz!”

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ