Számolom a lépéseket

Mikor idáig érek már
torkomban dobog a szívem,
számolom a lépéseket,

s innen az ötödik ház előtt
úgy megyek el
az ikerablakok alatt,

mintha az egész világon mindenki tudná,
hogy a hatodik cé-ből
itt lakik Popovics Klári,

akivel együtt
egyszer bőrig-áztunk
az iskola előtt
az esőben.

---

Opálos üvegajtó mögött

A hosszú Miklucsák bácsi.
Hosszúnadrágja.
Hosszú nadrágtartója.
Pár szál haja.
És rövid élete.
Amint eltűnik a veranda
opálos üvegajtaja mögött.
A hangja recseg.
Még meglibben
a klottból készült,
két fekete könyökvédő,
a hivatalnokok hadseregének
eme egyetlen önvédelmi felszerelése,
aztán már nem látszik
semmi más,
csak Miklucsák bácsi
hosszú-hosszú
nadrágtartója,
fölakasztva egy szegre,
az előszobában,
kissé himbálózva,
ha nyílik az opálos
üvegajtó.

---

Porzik a fény a korzón

A magyar világgal együtt
vége lett mindennek.

A cigányzenének s az
iparosegyleti bálozásnak.

A főtéri nagykávéház
teraszán néhány évvel később

egyetlen egyszer azért
söröztek még.

Józsika apjával, aki
idegenként érkezett a városba,
korábban légtornász volt
valahol.

Józsika akkor kapott
riasztópisztolyt.

Fénykép is készült róla.
Április van, remeg a söröskancsók habja,
levétetik vele a nagykabátot.

Porzik a fény a korzón.
Pukkan a riasztópisztoly.
Józsika a Kossuth-szobor előtt
lövi a német banditákat.

Szentkirályi bácsi kacag, kacag,
ahogy csak a légtornászok
tudnak.

Édesapám is mosolyog,
de csak úgy,
mint aki megjárta Szibériát.

Forrás: Bárka 2009/2.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ