Te azt hiszed, hogy én szülöm a verset
én egymagam, elszigeteltségembe’?
Hisz akkor múlandóbb portéka lenne
a pitypangszösznél, amit az ősz kerget.

A Nap erői gyülemlenek versbe
a nedvekkel, miket föld-anyánk serkent:
az egyensúly és ötvöződés felkent
harmóniája áll örökké benne.

Ezért, e kifinomult szövődményben
megvan magadnak is a csodás része
(nekem s Neked, Tőled ajándékképpen):
ezért, soha, a dolgok belső énje
nem bomlik fel, él örök lüktetésben.

Két ember együtt épp egy könyv egésze.

Bukarest, 1972

(Egy saját román versem forditása)