Csend / Liniște

Körülöttem oly nagy a csend szinte hallom,
ahogy a holdsugarak az ablakokhoz csapódnak.
Keblemben
egy idegen hang kelt életre
és egy ének dalolt egy vágyat,
mi nem az enyém.
Mondják, hogy az ősök, kik idő előtt haltak meg,
fiatal vérrel még ereikben,
s vérükben szenvedéllyel,
mely tele van napfénnyel,
jönnek,
jönnek tovább élni bennünk
az éveiket, mit nem éltek.
Körülöttem oly nagy a csend szinte hallom,
ahogy a holdsugarak az ablakokhoz csapódnak.
Ó, ki tudja – lélek, mily kebelben énekled meg
te is egyszer évek múltán
édes húrjain a csendnek,
hárfáján a sötétnek – a fojtott vágyat
és a törődött életörömöt? Ki tudja?
Ki tudja?

(Fordította Csata Ernő)

Atâta liniște-i în jur de-mi pare că aud
cum se izbesc de geamuri razele de lună.
În piept
mi s-a trezit un glas străin
și-un cântec cânta-n mine-un dor
ce nu-i al meu.
Se spune că strămoșii cari au murit fără de vreme,
cu sânge tânăr încă-n vine,
cu patimi mari în sânge,
cu soare viu în patimi,
vin,
vin să-și trăiască mai departe
în noi viața netrăită.
Atâta liniște-i în jur de-mi pare că aud
cum se izbesc de geamuri razele de lună.
O, cine știe – suflete, -n ce piept îți vei cânta
și tu odată peste veacuri
pe coarde dulci de liniște,
pe harfa de-ntuneric – dorul sugrumat
și frânta bucurie de viață? Cine știe?
Cine știe?