Székely Benczédi Endre verseiből (2)

Szélcsend

Semmi sem moccan.
Sem idő, sem falevél.

Nem jövő fészkel odúban,
csak jelenünk henyél.

Vakablakká lett a szem,
érzéketlenné a tenyér.

Eltévedt a derűlátó jóslat,
de várjuk, hogy egyszer
a közelünkbe ér.

Mint sarkaikból
kifordított ajtók,
forgószélben
szállnak el az évek.

Csak emlékük marad
még épen,
ahogy az elárvult
küszöbre lépek.

A küszöbön túl
még szélcsend,
ködbe zárt vágyak,
és kétes jóslatok.

Műholdfelvételen az utcánk
vékony cérnaszál,
és láthatatlan a koponyánk.

Otthonunk csak szürke folt.
Fentről lényegtelen minden,
ami tetőnk alatt van,
vagy valaha volt.

Zsákutca a cérnavég.
Köldökzsinór-csonk.
Létünkről látható maradék,
amit talpunk alkotott.

Arrébb, ahol már szélesebb
az út, száguldó fémbogarak,
mint költöző hangyaboly,
de ember nincs sehol.

2018. június 2.