Még egyszer kell a Jolbey vagy Jolbeji Miklós esetéről írnunk. A szamosújvári diák nyilatkozik most. Először is kijelenti, hogy ő nem szabadgondolkozó. Nem ő nem akart gyónni és áldozni. De nem engedte Esztegár áldozó-pap, hogy ő gyónjon és áldozzék. Az ügy – írja – bonyodalmas és kényes. Ő följelentette Esztegárt a püspöknél bizonyos üzelmek miatt. Erre Esztegár – írja a diák – aknamunkát indított ellene. A tanári kar Esztegár mellé állott s őt kicsapták az iskolából, s eltiltották az érettségitől. A megokolás szerint „hitetlenség és atheizmus miatt”. A Jolbey nyilatkozatában az az érdekes, hogy Magyarországon még azt a szabadgondolkozót is megbüntetik, aki – nem szabadgondolkozó. Még a valakire rákent hitetlenség is főbenjáró bűn. És az még érdekesebb, hogy Magyarországon gyónás és áldozás miatt lehessen baja egy érettségizendő diáknak. Hogy püspök döntse el, lehet-e valakinek bizonyítványt adni vagy sem. A Jolbey-eset csak ezért érdekes. Csak ismétlődjenek e botrányok. Ha Franciaország mintájára nem is érjük el egyelőre az Állam és az Egyház elválasztását, de az iskolában, a középiskolában, még a türelmes magyar társadalom sem fogja sokáig, türni a papi garázdálkodást. A vallás magánügy lesz, még ha ma Apponyi is a kultuszminiszter. (Jolbey Miklós esete. Budapesti Napló 1906. június 8.)

Folytatjuk