Gyermeknap. Nem rendes gyermeknap, hanem gépesített, kollektivizált, fesztiválos, agyonszervezett, követelőzős, szülőt sanyargató gyermeknap. Ilyenkor kínozzák a világot az orrukat piszkáló, kényes gyermekek, akiknek minden kell.
De most, azonnal.
– Először is kell egy oroszlán, na, hol találunk egy élő, ordító oroszlánt? Az állatkert unalmas, menjünk a hegyekbe, de melyik autóval, én a nagyobbikkal akarok! És kell egy szökőkút, amelyikből színes víz szökik, nem ez a megszokott! És kell egy tenger! Nem ez a miénk, hanem valami távoli tenger, ahol még nem jártunk. És kell egy óriáskerék, de nem az, amelyik a Práterben van, annál nagyobb! És kell egy vízesés, egy barlang is kell, de nem ez a parajdi, hanem valami más, ahol még nem jártunk!

Az egyik azt mondja nekem a téren, fogja meg nekem azt a fehér galambot, tata, hogy tekerjem ki a nyakát, mert amikor bele akartam rúgni, a nyavalyás elfutott. Fogja meg nekem, tata, nem hallja? Maga süket, tata? Ha nem fogja meg nekem azt a fehér galambot, hívom a testvéremet, s magának szépen kiparittyáza a szemét. Mind a kettőt, tata!

A véletlen műve, hogy ott ülve a padon, épp arra gondoltam, holnap elmegyek Jeremiáshoz, csináljon nekem szemüveget, mert kezdek homályosan látni, zavarosan, ha lenézek a morzsákat szedegető galambok közé, a képek összefutnak a fejemben, meg se tudom különböztetni az apró gyermeket egy vaskosabb galambtól. Hát ha a galamb nyakát kitekerni akaró gyermek csakugyan hívja a testvérét, s kiparittyázza mind a két szememet, Jeremiásnak velem nem lesz semmi dolga.
Mert gyermeknap van.
Nem rendes gyermeknap, hanem gépesített, kollektivizált, bőgős, követelőzős, szülőt sanyargató gyermeknap. Ilyenkor kínozzák a világot az orrukat piszkáló, kényes gyermekek, akiknek minden kell.
De most, azonnal.

Pedig én a gyermekeket nagyon szerettem valamikor. Legjobban azt a gyermeket szerettem, akinek szólt az anyja, fiam, kerüld ki azt a szennyes tócsát, új a cipőd, a nadrágod, vigyázz rájuk, el ne rontsd ezt a szép napot. És fogta magát a gyermek, mint egy huszár, végigment a szennyes tócsa közepén, csupa sár és mocsok lett mindene, nézte az anyját, nézett engem, mosolyogtunk és valamennyien boldogok voltunk.
Azon a szép napon…

Forrás: Feriforma