Az egérmamát Egérkének hívták. Egérországban ez lehet a legközönségesebb név, de ő szerette és büszke volt rá, amióta csak az eszét tudta. Igaz, abból nem sok szorult belé, aminek nagyjából tudatában is volt. Sohasem hasonlította magát össze például az unokanővérével, aki már egy hónapja kivándorolt Egérországból s azóta igazi nagyasszony lett belőle. A lehető legrövidebb idő alatt (egerek közt néhány nap már kitesz egy tanévet) elvégezte a pszichológia fakultást, ledoktorált s most egy igen nevezetes város legismertebb egérpszichológusa. Eközben Egérke csak ontotta a fiókákat, már ahogy az náluk felé szokás. Még csak gimnazista volt, amikor megjött az első alom, s azóta is csak egyre fiadzik és szoptat. Szerencsére az egérnépség hamar nő, kiröppen, azaz kifurizik a fészekből. Csak a legkisebb lánykával gyűlt meg a baja. Délig szokott aludni s akkor is csak nyújtózkodik, ásítozik és várja, hogy anyja ágyhoz hozza a reggelit. Az iskolába csak néhanapján kukkint be, amikor valamelyik egérfiúval épp ott van találkája. Anyja hiába próbálta egérbecsületre tanítani, főzésről, mosásról, vasalásról hallani sem akart. Egérkét nap mint nap emésztette az aggodalom: hogyan fog megélni legkisebb lánya az egerek szemfüles világában, miből tartja el majd családját, ha végül még az érettségije sem sikerül. Mert, hogy Egérországban a pasik nem nagyon tudják, mi az a család, apai kötelesség, felelősségérzet, miegymás. Rakásra csinálják a kölyköket, aztán elinalnak, ahogy náluk felé mondják: egérutat nyernek. Bár az ő Mikijének sok szerencséje nem volt. Amikor épp olajra lépett volna, elkapta a szomszédék kandúrja. Az a fajta macska volt, aki még emlékezett az egérszagra és nem sikerült őt lekenyerezni azokkal a barna, ízetlen babokkal. Amikor Egérke erre a kandúrra gondolt, titokban nagy rokonszenvet és tiszteletet érzett iránta, de persze ezt senkinek nem árulhatta el, nehogy azzal vádolják, hogy egy húron pendül „férje” gyilkosával. De kanyarodjunk vissza legnagyobb gondjára, a kicsi egérlányra. Esetében sem a szép szó, sem a fenyegetés nem használt, csak a saját feje szerint jár-kelt. De inkább csak aludt és evett. Aztán lassan rákapott az éjszakai mulatozásra. Reggel holtfáradtan vetődött haza s az iskola látogatása, netán a tanulás, már szóba sem jöhetett. Egérke teljesen kiborult, úgy érezte semmiféle eszközzel nem képes lányát visszaterelni a helyes útra. Ekkor jelentkezett telefonon a külföldi unokanővér. Egérke elpanaszolta neki nagy bánatát. A pszichológus csak hümmögött tudálékosan, nem válaszolt se á-t se bé-t, de másnap SMS-t küldött a tinilánynak: „Ha a nyáron leérettségizel, én magam fogom elhozni neked a vadonatúj Mercédeszt. Nénikéd.”
Persze Egérke semmit sem tudott az SMS-ről meg a vadonatúj kocsiról.Csak hüledezett, amikor lánya már reggel hatkor kiugrott az ágyból, biztatás nélkül mosakodott, fogat mosott és iskolába ment.És ez igy ment minden nap, a tanév végeztéig. Nem viselte többé a tiz helyen felhasitott farmerét és nem járt klubokba, sőt néha még a könyvekbe is belelapozott .
Egérke agyában csak akkor kezdett valami derengeni, amikor július közepén megérkezett a külhoni unokatesó a vadonatúj Mercédesszel. Életében először be kellett látnia, hogy mégis csak nagy dolog, ha az ember iskolázott, s főleg ha pszichológusi pályát választ.