A Levelek a Fekete Madonnához kötetnyi ciklusom 1988 májusa és 1989 januárja között született Etéden, legifjabb korom óta igen zaklatott és enyhén (?) botrányos érzelmi életem egyik „öregkori” kicsapódása gyanánt. Magyarázni nem kívánom. De kívánom minden húszévesnek (persze pályatársnak is): tudjon olyan szerelmes lenni, mint én, akár most is, hetven felé… Budapest, 1993. szeptember 30.

*

Hogy hetedíziglen?! Én ezer éve
bűnhődöm nem-vétkezett vétkemért:
vonszolom magam soha-el-nem-ért,
lelket sorvasztó, vad álmok elébe.

Lám, ez a bűn – és nincs ellene vért.
Mint lándzsa, úgy döf az ember szívébe
a kárhozat, s mögötte poklok réme,
az ájult kétségbeesés kísért.

De álmokat feledni nem szabad
vagy nem lehet (végül is: egyre megy),
s akkor mi ellen vérteznéd magad,

hisz így vagy úgy, az eredmény csak egy,
és örökké csak az az egy marad:
hogy a halálon kívül nincs más kegy.

E., 88. VII. 3.

*

Gyönyörű volt a vívódásod,
én szép szerelmes Asszonyom,
amíg jöttél felém bomlottan,
sóváran, fájdalom-nyomon!

Kínt oltottunk egymásba akkor,
hisz’ szerettük egymást nagyon.
De holnap? Jaj, Madonnám, holnap?!
Holnap a két széttárt karom

kereszt lesz, hogy reá feszíts fel,
gyöngyözni Neked Véremet,
s a gyötrött lelkemet, amelyből
én adtam Neked életet!

E., 88. IX. 15.

*

Halálmadonnám, szép fekete átkom,
örökké áhított kínszenvedés,
Tied a teljes győzelem most – és
a Magadra vett örök asszonyjárom,

a bódult, kába továbbkeresés.
Tied a győzelem, vakmakacs párom,
akinek álomszülte messzi nyáron
én voltam a világra ébredés…

Jaj, fürödj vissza minden esettségbe,
ölj s halj az ősi rendelés szerint!
Marcangolj vissza a reményszín égbe,

s dobj ki Magadból – elégtétel int
Feléd… de érezd: ösztönödbe égve,
feltámadásod én leszek megint!

E., 89. I. 21.

---

„Kolozsvárott születtem, tehát európainak, s kétnyelvűségem kezdetére vissza sem tudok emlékezni” – írta kötetnyitó vallomásában Gelu Pateanu, aki egész életét magyar környezetben – előbb Székelyföldön Énlakán és Etéden, azután Magyarországon – élte le, és a magyar irodalom románra fordításának szentelte. Az 1980-as évektől kezdve jóformán csak magyarul írt, többek közt így születtek meg a Levelek a Fekete Madonnához című versciklus darabjai. A 68 cím nélküli episztola egy megkésett, ám intenzív lobogású szerelem lírai dokumentuma, filozofikummal átszőtt vallomássora, mely számos pontján létfilozófiai, bölcseleti megállapításokra fut ki. Például így: „A puszta szót is már, közönyös hangot, / ha Tőled jön, istenné emelném / s imádnám leborultan – hiszen én, / csak én, az imádat adhatok rangot!”. A mindig és minden körülmény között nyíltan vállalt érzések himnikus szárnyalása, dinamikus költői ereje, tiszta poézise jellemzi Pateanu vallomásait, melyeket szinte behálóznak az érett férfi tapasztalatainak, meglátásainak esszenciális összefoglalásai; elmondja gondolatait álomról és közönyről, hitről és magányról, bűnről és halálról, sorsról és szenvedélyről. A magas hőfokú, izzó irályú, mégis igen fegyelmezetten formába fogott érzések és intellektuális gondolatok különös értékei a magyar nyelvű irodalomnak. – Minden versolvasónak melegen ajánlandó – közel sem unikum mivolta okán – a versfüzér.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ