Két vers egy témára – Albert-Lőrincz Márton és Hadnagy József
Albert-Lőrincz Márton:(Kompozíció kőgömbbel)
Egy Kedei-kép alá
Kuporodik a szögesdrótra,
ott gubbaszt a szerelemcsóka,
szürke tollú tógában fázik,
szárnyalna, benne kő virágzik.
A szikla, mint egy acél minta,
kőgömb, galacsin-palacsinta,
ruhaszárító spárgán henyél,
csóka megenné, de nem kenyér.
Ez mozdult el Á-ból a Bé-be,
s viszi a gondot feledésbe,
spárgán perc leng előre-hátra,
tovább menne, kicsit megállva.
Két pont között, a végtelenbe
tart a távok időkereke,
beleréved a szépbe, rútba,
kalózként velem kelve útra.
A lány is ott áll a szegleten,
magába roskadtan, szenvtelen
gubbaszt, mint a szerelemcsóka,
jéghegy zúgva csobban a tóba.
És félúton, ahol a gömb fut,
kirajzolódik az alagút,
két végét kék fény torlaszolja,
kőgömbben ég Sziszüphosz szomja.
Hadnagy József: Szubjektív képelemzés
Egy Kedei-kép alá
A képet, azt hiszem, hogy érzem,
merengést látok lány szemében,
a haj sárga s bíbor zuhatag
s szürkülő kék s fehér sugarak…
A lány mögött csupa kék s fehér,
s egy szálló sas… nem lehet veréb…
zöld ág felé tart, hol a párja
ölelésre tárt szárnnyal várja.
Ezért lehet töprengő a lány,
párját várja évek óta már –
ígért (az) neki fehéret, kéket,
zöld sétákat… a mindenséget…
kék tavat, fésülködő erdőt,
tükrében, nem is egyet-kettőt,
csónakot, s gyűrűt a csónakba,
gyémántéletet foglalt abba.
Szemében a gyűrű egyre nő-
nő, már nem is gyűrű, dőlt tető,
kiáltó kéz, lila omladék,
szempillarésnyi remény a kék
perem: a szűkülő láthatár –
a nő már nem tudja, hányadán
áll… az ajka szomorú rózsa,
egy könnycsepp éppen megcsókolja…

Pusztai Péter rajza