egészen addig le tudok vetkőzni míg nem marad belőlem csak egy felhő árnya a földön s még akkor is gőgösen arról elmélkednék hogy mi lehet ennél állandóbb találjon ki valaki egy mindig újraalakuló bodornál állandóbbat fundáljon ki helyette más alakulni vágyó szkeletont másik osztódó sejtet amiből ennyire megbízhatóan újralenni lehet … s válnék eközben egyre sűrűbbé kontúrokban majd szétesnék cseppekké és lejutnék valamely szomjas virágba ahol a felhő pár hetes szín-bódulat újraéletében már nem gondolhat sokat: szép feloldott vége ez az egocentrizmusnak