(Ismeretlen szerző – Románból fordította Csata Ernő)    

Élt egyszer egy úr, aki elhatározta, hogy európai kirándulásra megy.
Nagy-Britanniába érve, a repülőtéren vásárolt egy útikönyvet, amelyik tartalmazta a látogatható kastélyokat, a látogatási napok és órák feltűntetésével, közülük sok, eléggé szűkre szabott programmal. 
Egyik oldalon egy különleges ajánlatra bukkant: „Életed kastélya’’ címmel.
A bemutatott fényképek alapján ez nem volt sem jobb, sem rosszabb a többi kastélynál… Az útikönyvben szerepelt, hogy később bejelentett okok miatt, a kastély látogatását nem belépéskor, hanem kilépéskor kell megfizetni, és a látogatás egyénileg történik, a megadott telefonszámon való bejelentkezés után. 
Bosszankodva a szokatlan ajánlaton, ahogy a hotelhez ért, hívta a számot és megegyezett a tulajdonossal a látogatás időpontjáról.
A világon minden bizonyos törvények szerint történik, ez volt a kastély bejáratánál kiírva, ahol szívélyesen fogadta őt egy kockás skót ruhába öltözött férfi.
 – A többi látogató már bement? – érdeklődött a látogató.
 – A többi látogató??? – csodálkozott a tulajdonos. – Nem, nincs senki, a látogatások a mi kastélyunkba egyénileg történnek és idegenvezető sincs. 
Semmit sem szólva a programról, a tulajdonos elkezdte magyarázni a kastély történetét és felsorolta az összes csodálni érdemes kiállított dolgot:
– a falon levő festményeket,
– a bejárat melletti termet, ahol a páncélöltözékek voltak,
– a fegyvereket a lépcső alatti teremben, 
– a tömlöc katakombáit (kriptáit) és a kínzókamrát. 
Amikor befejezte a felsorolást, adott a látogatónak egy kanalat és arra kérte, hogy a látogatás során tartsa azt mindig a domborulatával lefelé.
 – De miért? – kérdezte ő értetlenül.
 – Ezek a mi szabályaink. 
Mi nem kérünk belépti díjat, de a látogatás díját a következőképpen állapítjuk meg: minden látogató kap egy finom homokkal megtöltött kanalat, amelyikben pontosan száz gramm homok van, és minden látogató ezt magával kell vigye a látogatás egész ideje alatt.  
A látogatás befejezése után, megmérjük a kanálban maradt homokot, és minden hiányzó gramm homokért kell fizetni egy fontot…
 – És ha nem öntök ki egy gramm homokot sem?
 – Ó, abban az esetben a látogatás ingyenes lesz.
 A látogató meglepődött és szórakozott ezeken a feltételeken.  A gazda megtöltötte a kanalat homokkal és a látogatás elkezdődött. 
A kezeiben bízó látogató elkezdett felmenni a lépcsőn, figyelve folyton a kanalat. Fent a festményeknél úgy döntött, hogy nem nézi meg, mert ott nagyon fújt a szél és kiszóródhat a homok.  
Lement a lépcső alá, ahol a fegyverek voltak, de odaérve rájött, hogy a teremhez csak úgy tud odaférni, ha átugrik egy korláton, ami egyébként nem veszélyeztette volna az életét, de biztosan kiöntötte volna a kanálból a homokot, így elhatározta, hogy a termet csak távolról nézi meg. 
Ezért ő nem ment le a tömlöcbe se, mert nagyon meredekek voltak a lépcsők. 
Nagyon elégedett volt, hogy megőrizte a kanálban a homokot, elindult a kijárat felé. 
Ott várta őt a tulajdonos egy mérleggel a kezében. A látogató ráürítette a homokot a mérlegre és várta türelmetlenül az eredményt.
 – Meglepő, csupán egy fél gramm homokot veszített Ön, ami azt jelenti, hogy a látogatásért nem kell semmit sem fizessen – mondta a tulajdonos.
 – Köszönöm.
 – Tetszett a látogatás? – kérdezte a gazda.
 A látogató, egy kis habozás után, úgy dönt, hogy őszinte lesz.
 – Igazából, nem nagyon. Mindvégig a homokon járt az eszem és nem tudtam a körülöttem levő dolgokra is figyelni.
 – Nagyon sajnálom!!!… Tudja, teszek Önnel egy kivételt. Újból megtöltöm a kanalat homokkal, mert nálunk ez a szabály, de ebben az esetben felejtse el a homokot, ha kiönti az egészet, akkor sem kell semmit fizetnie. Most egyetlen feltétel az lesz, hogy 12 perc alatt kell befejezze a látogatást, mert utána jön egy másik látogató. 
Egy percet sem vesztegetve, fogta a kanalat és gyorsan a páncélöltözékek terme felé szaladt.
Utána gyorsan lement a lépcsőkön a tömlöcbe, az egész homokot kiöntve már, de most ez nem számított.  
Ott nem maradt még egy percet sem, mert az idő gyorsan elrepült.  
Gyorsan a lépcső alatti terembe szaladt, ahol a fegyverek voltak, de ahogy az órájára nézett észrevette, hogy eltelt már 11 perc. 
A fegyverek látogatására már nem maradt ideje, így elindult a kijárat felé, ahol várta a tulajdonos.
  – Úgy látom, hogy nincs semmi a kanálban, ezért úgy gondolom, hogy nem lévén gondja a homokra, ez alkalommal tetszett a látogatás.
A látogató nem válaszolt azonnal.
 – Igazából, nem – mondta végül.  – Végig arra figyeltem, hogy el ne késsek, hogy ne lépjem túl a 12 percet, bár kiöntöttem az egész homokot, mégsem volt semmi örömem. 
A tulajdonos pipára gyújtott és azt mondta:
 – Vannak emberek, akik végigmennek ,,Az életük kastélyán’’ úgy, hogy megpróbálnak semmiért sem fizetni és ezért nem tudnak örülni ennek a látogatásnak. Vannak mások, akik mindig sietnek, elveszítve gyorsan mindent és nincs semmi örömük.  Kevesen értik az élet tudományát, akik felfedeznek minden zugot és örülnek minden pillanatnak.  Ők tudják, hogy mindenért fizetni kell, és megértik, hogy vannak dolgok, amelyekért tényleg érdemes fizetni!