B. Tomos Hajnal: Elégia 3

Mikor lépnél lábatlan
és mozdulatod vágytalan,
az elmentek árnyaként,
letűnt havak szárnyaként
ülsz a világ legszélén,
mint kifent kés pengéjén –

mikor hang nélkül
szólítod magad,
s üres lapon virraszt
a gondolat,
mikor egyetlen ablakod beszürkül,

akkor senki sem könyörül …