Tegnap egy nagyon kedves, és általam mélyen tisztelt ismerősöm megkérdezte tőlem, hogy mi lehet véleményem szerint az észak-koreai közeledés, majd békekötés oka. Mi a valódi ok, ami Kim Dzsong Un váratlan és hirtelen nyitása mögött meghúzódik.

Nem ő az első, sokan kérdezték már korábban is, másoknak kialakult véleménye van erről, néhányan felkapták a 444 cikkében szereplő föld alatti atomrobbantás helyszínének beomlásáról szóló cikket és abban vélték megtalálni a megoldást, ami egyszerű lenne, de sok sebből vérzik, régi történet, anno az itteni és az amerikai sajtó már ízekre szedte, semmiben sem állította meg az akkor még javában menetelő Észak-Koreát abban, hogy a frászt hozza a világra.

A dél-koreai sajtó kezdetben roppant szkeptikus volt, a lakosság bizalmi indexe Északkal szemben a téli olimpia idején alig haladta meg a tíz százalékot, de Mun elnök meghirdetett, feltételek nélküli tárgyalási szándéka Északkal, nem engedte, hogy a közeledést az ország elutasítsa, így erős kételyek között, de mégis egy zászló alatt vonult be a félsziget népe a jeles sporteseményre, volt közös műsor, először itt, majd Pjanjángban, és Kim nem lőtt sehová rakétákat, amire szinte mindenki azt mondta, hogy csupán ideiglenes, elterelés, félnek Amerikától, egy szavuk sem igaz, stb.
Telt, múlt az idő, és Kim még mindig nem lőtt, mi több, találkozóra invitálta Dél-Korea elnökét, titokban megállapodásokat kötött Amerikával, Kínával, Oroszországgal és végül Dél-Koreával is. Megköttetett a béke, aki azt a napot végignézte, nem képes tovább azt hinni, hogy ez színjáték, hogy nem őszinte.

Ám még mindig ott a kérdés, hogy miért?
Kim Dzsong Un miért kezdett bele ebbe a történetbe, mi érdeke fűződhet neki, és az uralkodó osztálynak egy egyesített, demokratikus Koreai Félsziget létrejöttéhez?
Természetesen semmi.

Ugyanakkor nagyon sok érdeke fűződhet egy gazdaságilag fejlett Északhoz, hiszen ha csak Dél példáját nézi, tudhatja, hogy remekül elvolt az éhező, nyomorgó nép évtizedekig a gazdasági fejlődéssel, ma is szentként tiszteli az érintett korosztály Pák Dzsang Hi elnököt, aki ugyan diktátor volt, de megszüntette az éhínséget, autópályát építtetett, autógyárat, nehézipart és vegyipart hozott létre, itt, ott megzsarolta az amerikaiakat a cél érdekében, mindenhol lett lefolyó és vezetékes víz, rendes WC és tető, meg konyha.
Naná, hogy imádták, és az is természetes, hogy az ezt az időszakot átélő koreai generáció ma is tiszteli, szobrot akartak neki emelni, amit a demokráciában felnőtt fiatalabb nemzedék elutasított ugyan, mégis azt gondolom, hogy az éhség, a hideg, a betegségek sokkal komolyabb tényezők az emberi lény életében, mint az a kérdés, hogy a parlamentben milyen módszerrel hozzák a döntéseket, hány különböző véleményt olvashatna a lakosság, ha tudna olvasni, és így tovább.
Ugyan kiderült, hogy Észak-Korea lakossága jobb módban él, mint azt feltételezni mertük, de ez a jómód nem stabil, és nem is valódi, csupán jelenleg nem éheznek, tudnak halászni és kukoricát termelni, messze nem az, ami délen van, de még az sem, ami Kínában, egy átlagos vidéki háztartásban.

Kim Dzsong Un szeret nyugatias jólétben élni, nem kedveli a kötelező elhízást, a ráerőltetett nagypapa imidzset, a ruhát amiben járnia kell, a katonai parádékat és a kötelező ünnepeket sem, ennek számos jelét adta, az elmúlt időben egyre többet, de borotvaélen táncol, muszáj, hogy tartson egy minimumot, amivel a hadvezetés körében még képes magát elfogadtatni.
Másrészt ráébredt, hogy bezárkózni Phenjánba életveszélyes dolog, mert csak egy aszályos, vagy tájfunos év kell majd ahhoz, hogy a nép tegye el őt láb alól.
Ehhez jöttek az újabb és még újabb ENSZ szankciók, fogyott a pénz a belső körökben is, valamit lépni kellett.
A létező, vagy nem létező atomfegyvereivel tényezővé vált a világban, de attól nem lett több pénze, ráadásul Trump kiszámíthatatlansága okán valóban fenyegette a veszély, hogy egyszerűen porig bombázzák északot és azzal vége is a történetnek. Kína és az oroszok is rossz szemmel figyelték, végül már a szenet sem vették át tőle, baj volt, elfogyott a pénz, veszélyben volt az élete, az országa, bár azt nem tudhatom, hogy ez utóbbi számára mit jelent, szerintem nem keveset, de nincs rá bizonyítékom, így ezt a vonalat nem erőltetném.

Az egyetlen járható út a Déllel kötött béke lett.

Mivel a belső ellenségeit már megölette, ott nem mutatkozott ez előtt akadály, ráadásul a vélt vagy valós atomfegyverek feladása igen komoly bevételt hoz a konyhára, amit ő prosperáló gazdaságra kíván fordítani, és déllel egy laza szövetséget létrehozni, amolyan uniót, ahol szabad az átjárás a határon, közös gazdasági projektek tömege fejleszti a gazdaságot, mégsem fenyegeti a hatalmát, Dél nem fogja számon kérni tőle a demokrácia hiányát, amolyan északi Pák Dzsong Hi lehet belőle ha jól taktikázik, márpedig okos fiú, és még 35 éves sincs, ideje van bőven.

Amennyiben ez létrejön, a személye védve lesz az esetleges belső merényletektől, szeretni fogja a nép, nem utolsósorban D él népe, hiszen gyakorlatilag egyesül a félsziget és együtt erősebbek, mint Japán, ami itt kulcskérdés, védelme már nem csupán önmagának lesz fontos, de Dél-Koreának is.

Lehet nyugodtan internet és kinyílhat a világ az északiak előtt, nem fognak nekimenni annak, aki megszüntette az elnyomást, az éhséget, a nyomort, és a már rég tarthatatlan ideológiát.

Tessék csak megnézni Kínát. Ugyan kit zavar ott, hogy Sin Dzsin Pin egy életre bebetonozta magát a hatalomba?
Gazdagodnak, ide járnak luxuscikkekért, felvásárolják a fél világot, jól és egyre jobban élnek, a nyugati típusú demokrácia nem egy olyan dolog, amire ők úgy tekintetnének, mint feltétlenül szükséges valami, bőven elég a pénz, a jólét, a net, az utazási szabadság, és az, hogy nem engedik az állami korrupciót, hagyják őket nyugodtan fejlődni és fejleszteni.

Dél-Korea vérzivataros történelme okán ugyan máshogy alakult, itt nagyon kellett a demokrácia a népnek, de itt is voltak olyan évtizedek, amikor a gazdasági fejlődés sokkal fontosabb volt.

Észak, ha szintén demokratikus rendszert szeretne majd, Kimnek akkor sem lesz baja, ő lesz az a politikus, aki elindította az országot a változás útján, mindig is becsülni fogják ezért. A tábornokok élete végük felé járnak már most is, a fiatalabb generáció majd adaptálódik az új szituációhoz, ebben a koreaiak félelmetesen jók, túlélésül elsődleges oka és záloga.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ