Két vers egy témára – Hadnagy József és Albert-Lőrincz Márton
Hadnagy József: Túl a zöldön
Gondolatok Kákonyi Csilla Emberi színjáték c. festménye előtt
Tán ilyen a valóság, mint e festmény.
Rejtőzködik. Az Egész rejtély,
túl a kereten, s a részletek is
mintha két különböző térből
érkeztek volna ide: ebbe
az arany, lila, fehér, piros,
fekete, kék pillanatba.
Fentről a keresztre feszített,
a hegedülő fiatal
férfi inge, az évek
tangójában összefonódott
két idős kéz, a félretett,
pihenő szerszám,
és a pálcájába kapaszkodó
vezénylő kar, félig elásva,
mintegy kettétörve, sarokban…
A többi mind sötétedő, nehezedő,
lila álom rózsaszínről, pirosról,
fehérről, kékről – emberi színjáték,
túl a zöldön…
Albert-Lőrincz Márton: (Feszület)
Kákonyi Csilla: Emberi színjáték c. festménye alá
Mi van ott a Via Dolorosán? – kérdezi jobb agyféltekém,
amint épp hideg tükör üvegéhez nyomom az arcom. Bele
akarok lesni. Ölelne, keblére vonna, érzem, de szegek
fészkében ül az elmozdult világ. Rúgna, ha tudna, ahogy a
dákó bök a golyóba, mozdulni kellene oda, ahol a
cél emberpróbáló, de nem olcsó csoda, mindenki bírja és
birtokolja, de nincs szabadsága a lábnak, szaggatja szegek
szigonya. Vér-köntös hullik a sebekre, fájdalomtakaró,
és egyben szeméremtakaró. Alant a mélyben, már szinte egy
másik világban azok, akiket rendes anyaméh rendesen
kihordott, víg patríciusok, rút rabok, paprikás polgárok
pörgetik táncukat hangszerre fűzve …várakoznak rózsaszín
ingben … kérdezősködnek, ma péntek van-e, vagy vétek, vagy farsang,
gyermekcsináló kedvvel. Szorgos asszonyok tartós lenből fehér
gyolcsot szövögetnek, halotti lepelnek, viseli majdan a
holt, kinek kedve kiismerhetetlen. Tükrömhöz nyomom arcom,
félig én is ott vagyok…

Pusztai Péter rajza