Hadnagy József: Túl a zöldön

Gondolatok Kákonyi Csilla Emberi színjáték c. festménye előtt

Tán ilyen a valóság, mint e festmény.
Rejtőzködik. Az Egész rejtély,
túl a kereten, s a részletek is
mintha két különböző térből
érkeztek volna ide: ebbe
az arany, lila, fehér, piros,
fekete, kék pillanatba.
 
Fentről a keresztre feszített,
a hegedülő fiatal
férfi inge, az évek
tangójában összefonódott
két idős kéz, a félretett,
pihenő szerszám,
és a pálcájába kapaszkodó
vezénylő kar, félig elásva,
mintegy kettétörve, sarokban…
 
A többi mind sötétedő, nehezedő,
lila álom rózsaszínről, pirosról,
fehérről, kékről – emberi színjáték,
 
túl a zöldön…

Kákonyi Csilla. Emberi színjáték

Albert-Lőrincz Márton: (Feszület)

Kákonyi Csilla: Emberi színjáték c. festménye alá
 
Mi van ott a Via Dolorosán? – kérdezi jobb agyféltekém,
amint épp hideg tükör üvegéhez nyomom az arcom. Bele
akarok lesni.  Ölelne, keblére vonna, érzem, de szegek
fészkében ül az elmozdult világ. Rúgna, ha tudna, ahogy a
dákó bök a golyóba, mozdulni  kellene oda, ahol a
cél emberpróbáló, de nem olcsó csoda, mindenki bírja és
birtokolja, de nincs szabadsága a lábnak, szaggatja szegek
szigonya. Vér-köntös hullik a sebekre, fájdalomtakaró,
és egyben szeméremtakaró. Alant a mélyben, már szinte egy
másik világban azok, akiket rendes anyaméh rendesen
kihordott, víg patríciusok, rút rabok, paprikás polgárok
pörgetik táncukat hangszerre fűzve …várakoznak rózsaszín
ingben … kérdezősködnek, ma péntek van-e, vagy vétek, vagy farsang,
gyermekcsináló kedvvel. Szorgos asszonyok tartós lenből fehér
gyolcsot szövögetnek, halotti lepelnek, viseli majdan a
holt, kinek kedve kiismerhetetlen. Tükrömhöz nyomom arcom,
félig én is ott vagyok…