Szász István: Szamár a palotában

Ötven évvel ezelőtt még néhány vonalon lóvasút szállította a bukarestieket egyik városrészből a másikba. A régi Nemzeti Színháztól, a királyi palota mögött, a Budișteanu utcán át a Grivita úton az Északi pályaudvarig a legzsúfoltabb vonal vezetett, s a kocsit vontató virslijelölt paripák nyáron szalagos szalmakalappal s a kalapból kikandikáló, ide-oda lógó füleikkel eredeti színfoltot adtak a bukaresti utcának.
1926 nyarán egy ciorogârlai tejesember egyfogatú szamár-kordéja mellett lépegetett a Grivița úton a belváros felé, amikor a mellette eldöcögő lóvasúti vagon kocsisa, csak úgy tréfából, ostorával alaposan ráhúzott a szamárra. A csacsi nyilván nem volt hozzászokva az ilyen erélyes nógatáshoz, megrázta magát és sebes iramba kezdett, mire a kocsis röhögve még néhányszor alaposan rásózott az ostorral. A szamár faképnél hagyta a gazdáját, és eszeveszett iramban bekanyarodott a Budișteanu utcába, s a járókelők nógatása meg a taliga után rohanó tejesember éktelen káromkodása közepette ügetett tova. A királyi palota hátulsó bejáratának a kapuját éppen akkor nyitották ki, hogy Mária királyné sétakocsizásra induljon. A szamár egy szembejövő autótól még jobban megbokrosodott, balra kanyarodott, és a királyné kocsija mellett elvágtatva — berobogott a palota udvarára, ahol a nagy virágköröndöt megkerülve az istálló előtt állapodott meg. Mire a gazdája beérte, már az egyik szekérről az illatos lucernát tépegette.
Igy Mária királyné és kísérete szem- és fültanúja volt a jelenetnek, amely már a déli órákban a politikusok híres kávéházában, a Capșában is beszédtéma lett. Dr. N. N. Lupu, az úgynevezett lupista parasztpárt vezére, a tőle megszokott szellemességgel így kommentálta a szamárkalandot:
— Ez volt az első szamár, aki protekció nélkül jutott be a királyi palotába.
Az egyik lojális politikus révén a királyné már másnap tudomást szerzett dr. Lupu megjegyzéséről, és bizalmas körben kijelentette, hogy ameddig ő királyné lesz, addig dr. Lupu nem jut miniszteri tárcához. Dr. Lupu ellenfelei, különösen Maniu és Mihalache nemzeti parasztpárti vezérek ebből arra következtettek, hogy Lupu egyszer s mindenkorra elvesztette a korona bizalmát, és politikai karrierjének befellegzett. Igen ám, de mit adott a jó isten? Ferdinánd király egy esztendő múlva, súlyosbodó egészségi állapotára és a válságos belpolitikai helyzetre való tekintettel, menesztette az Averescu-kormányt, s hogy a politikai pártok további torzsalkodásának elejét vegye, Barbu Știrbey herceget bízta meg a nemzeti egység kormányának a megalakításával. A kormány csak egy hónapig volt uralmon, Știrbeyt pont a sógora, Ion Brătianu, a liberálisok vezére torpedózta meg, s az utolsó napjait élő Ferdinánd király kénytelen volt Brătianut megbízni az új kormány megalakításával és a parlamenti és szenátusi választások levezetésével, azzal a kikötéssel, hogy a kabinetet a nemzeti egység jegyében, lehetőleg minél több politikai párt és csoport bevonásával hozza létre. Brătianu, a nagy méregkeverő, az apróbb pártokat és párttöredékeket is felkérte, így köztük dr. Luput is. (Lupu volt ebben az időben a liberális és a nemzeti parasztpárt közötti koncért folyó küzdelemben a mérleg nyelve, hol ide, hol oda, ahogy érdekei megkívánták, billentette a politikai küzdelem serpenyőjét. Ezúttal a liberálisok felé hajlott, és elvállalta a munkaügyi tárcát.)
Ferdinánd király a Bukarest melletti scorovișteai kastélyban feküdt, és az új kormány tagjai eskütétel végett az uralkodó betegágyához járultak. Az új excellenciásokat maga Mária királyné fogadta, s amikor dr. Lupura került a sor, a felséges asszony nem átallotta megjegyezni:
— Örvendek, dr. Lupu úr! — Majd hozzátette: — Mondja kérem, protekcióval jött ide?
— Igen, felséges asszonyom, Brătianu úr ajánlásával, de szamárkordé nélkül.
A királyné nagyot nyelt, és betessékelte az urakat a beteg uralkodóhoz.

Forrás: Szász István: Bika a toronytetőn. Anekdoták, történetek. Dacia, 1983.