A bűn és bűnhődés motívuma az irodalmi lélektaniság egyik alappillére. Már az ókor embere is felismerte, hogy a bűnt valamilyen módon mindig bűnhődés követi, tetteink elől nincs menekvés, s ezt az irodalomtörténet közel háromezer éves múltja méltán alátámasztja. Gondoljunk csak Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésére, Tolsztoj Anna Kareninájára, Sir Arthur Conan Doyle Sherlock elbeszéléseire vagy éppen Agatha Christie fantasztikus krimijeire. Így vagy úgy, az embert mindig utoléri saját sorsa.

A magyar irodalomban is bőven találhatunk a bűn lélektanát magyarázni, vagy legalábbis bemutatni hivatott alkotásokat, főként olyanokat, amelyek a népi hiedelmeket, a magyar mentalitást és az általános bűnképet kapcsolják össze. A 19. század irodalmárai kiváltképp foglalkoztak a népi lélektannal. Arany János közülük is kiemelkedett, hiszen korát meghazudtoló módon volt képes szavak formájában bemutatni azt, hogy milyen folyamatok zajlanak le egy elmében annak tudatában, hogy bűnt követett el. Ez egyrészről köszönhető saját személyiségének: érzékeny, elemző, introvertált személyiségjegyei nagyban segítették abban, hogy képes legyen megfigyelni az emberi lélektant, másrészről írói készségei is kiemelendők, ugyanis nem csak megfigyelni, de azt hitelesen, irodalmi köntösbe bújtatva is képes volt visszaadni.

Az aranyi lélektant főként az író balladáiban figyelhetjük meg: a nagykőrösi évek alkotásai leginkább történelmi és lélektani ihletésűek, a közel 36 éves Arany bőven mert játszani saját korának eseményeivel, általa megtapasztalt különös élményekkel. 1853-ban keletkezett Ágnes asszony című balladája egy az író által ismert geszti eset néven elhíresült történetet dolgozza fel. A költő említést is tesz egyik levelezésében az emlékről: „Domokossal tegnap a kastélyon kívül, a határban csörgedező patak partján sétálgattunk, hová az itteni parasztasszonyok mosni, sulykolni viszik ruhájukat. Megint köztük volt a falu öreg, bolond parasztasszonya; reggeltől estig mossa már rongyokká foszlott fehérneműjét és rögeszméje, hogy mégis szennyes marad. Időnként eszelős tekintettel rámered a foszlányokra, majd új buzgalommal mosáshoz lát. Szörnyű e megháborodott asszony üres, révedező tekintete.” (D. Szemző E 173.)

Ágnes asszony balladája azonban más szempontból is különleges: nagyon jól vizsgálható a korabeli társadalom tükörképe, bűn és deviancia nézete szempontjából. A balladában egy házas nő kerül gyanúba férje meggyilkolásának ügyében, majd saját lelkiismerete az őrületbe hajszolja, így az epikus alkotásban a nő megőrülésének folyamatát figyelhetjük meg, azt az utat, ahogyan a bűn érzete elhatalmasodik a tiszta elmén. Az alkotás szerkezetileg három részre bontható, dolgozatomban ezen három részt vizsgálom, mint a bűn felismerésének és a bűnösség elfogadásának folyamatát, a megőrülés menetét, valamint a műben fellelhető, a korabeli társadalmi normákról és szokásokról árulkodó jeleneteket.

Az izgalmas esszé teljes szövege megtalálható a f21.hu – A fiatalság százada honlapon. Az illusztráció Kanyó Ferenc fotója