Nemrég az angol Guardian nagy cikket írt Oroszország kóbor kutyáiról. Mindenütt élnek, még Csernobil zárt övezetének erdőiben is. Moszkva és számos nagyváros kutyafalkái különösen intelligensek. Éjszakára nem maradnak a településeken, hanem kivonulnak vidékre, bokros, fás területre. „Aztán minden reggel felszállnak a vonatra és beutaznak a ‘munkahelyükre’. Tudják, hogy az elülső és az utolsó kocsi a legkevésbé zsúfolt, ide szállnak föl. Tudják, hol kell leszállniuk a legjobb ételekért. Amikor hordájuk ételt koldul, mindig a legfiatalabb és a legaranyosabb kedves tagokat küldik előre, tudván, hogy ez meg fogja olvasztani a járókelők szívét. A forgalmas utcákon még megtanulták a közlekedési lámpák jelzéseit, és biztonságban tudnak átkelni a gyalogosok mellett lépkedve”. Így írt a GuardiaHát ez az idillinek festett kép most megszűnt. Legalábbis Moszkvában, Rosztov-na-Donuban, Volgográdban, Jekatyerinburgban, Szamarában, Szocsiban, Kazanyban, Kalinyingrádban, Szentpéterváron, Szaranszkban. Ismerős nevek? Focirajongóknak biztosan. Ezek a csütörtökön kezdődő világbajnokság városai.

Az oroszok úgy döntöttek, hogy a nagy eseményre érkező nézőket patyolattiszta városoknak kell fogadni. Sok milliárdért kifestették a főutvonalak házait, begyűjtötték a hajléktalanokat (mint ahogy hamarosan Budapesten is történik) és összefogdosták a kutyákat. És megölik őket. Az orosz blogszféra tele van lemészárolt kutyák fotóival. Ugyanez történt 2014-ben a téli olimpia idején Szocsiban. Mérgezett nyilakkal, mérgezett csalétekkel takarították el a „biológiai szemetet”, ahol a szervezőbizottság a kiirtott állatokat nevezte. A futball világbajnokság városaiban a becslések szerint kétmillió kutya él. Helyesebben csak élt. Ki tudja most hányan vannak.

Mindenesetre a Guardian cikkének főszereplője Herkules él. Neki szerencséje van. Nem a futball városaiban született, hanem a Csernobil környéki vadonban. Ahol csak a radioaktivitás fenyegeti, nem pedig a sintér.

Herkules

Forrás: AHAZAblog

1. Skandikamera:
   2018. június 14. 13:44

   Elolvastam, és megnéztem a naptárt. Jól tudtam, nem április elsejét írunk. Utánanéztem, és… szóról szóra ez áll a Guardian cikkében.

   https://www.theguardian.com/commentisfree/2018/jun/04/russia-killing-stray-dogs-world-cup-fifa

   Az még hagyján, hogy csoportosan vonatoznak – marha jó dolog lehet a bolhás társasággal együtt utazni – és megvárják, amíg a lámpa zöldre vált, de az, hogy „mindig a legfiatalabb és a ***legaranyosabb kedves**** tagokat küldik előre, ****tudván***, hogy ez meg fogja olvasztani a járókelők szívét” – az egy szirupos sci-fi írótól is merész húzás.

   Azzal, hogy Szibériában állati körülmények között élnek emberek, és a rossz minőségű, házi alkohol évente több százezer életet követel – szociális munkás adata a „Russia with Simon Reeve” műsorban, https://www.bbc.co.uk/programmes/b097l4s7 – nem lehet meghatni a nyugati polgárt. „So what?”. A kutyával tessék emberi módon bánni! És, hogy ez mennyire így van, álljon itt egy sokak által felháborítónak tartott szösszenet:

   „Amikor a szomszéd megbetegedett, és hirtelen kórházba kellett vonulnia, közeli rokon híján rám bízta a kutyáját. Megkaptam a tennivalók listáját, és a pénzt a kutyaeledelre. – Nem lesz szükség kutyakonzervre, mire kikerül a kórházból a kutyája a körtét is megeszi – mondtam. Halkan mondtam, mert manapság a bolti kutyatáplálék a standard, minden más, mint például az ételmaradék, vagy urambocsá csont állatkínzás számba megy.

   Lajossal – a kutya apósomra emlékeztetett, ezért ideiglenesen elneveztem – jól ismertük egymást. Korábban is vállaltam, igaz, hogy rövidebb időre az őrzését. (Fordított világot élünk, évezredekig a kutya őrzött minket, most rajtunk a sor. )

   Reggelente a lakótelep melletti füves park közepére kuporodott, és kaján képpel körbenézett: „Ide figyeljetek, mindjárt szarok egyet, de nem ez a poén, hanem az, hogy ez a faszi felszedi, és becsomagolja. Csak tudnám, mit csinál vele?”

   Nem álltam neki bizonygatni, hogy a látszat csal, mert hiábavalónak tartottam. Ahogy egy meghökkent marslakónak is hiába magyaráznám, hogy nem a Kutyák bolygójára érkezett.

   Lajos az előszobában aludt, a beszédes szemek hiába mondták azt, hogy: „hazudik az a kutyatulajdonos, aki azt állítja, hogy nem alszik a kutyájával.” Eleinte nem értékelte az étrendjén beállt változásokat sem, de harmadnapra a vízbe áztatott száraz kenyérhéj lett a kedvence. Ha azt megette, kapott körtét desszertnek. Jó volt a körtetermés az idén. Arra is rájött, hogy tőlem csókra nem számíthat. Nemcsak azért, mert felnyalta a járda fényes foltjait, hanem azért mert ő egy állat, és az állatok megélnek csók nélkül.

   Egy hét múlva hazajött a szomszéd, és átvette Lajost. Kapott mellé egy zacskó körtét is.”