Betakarodás

Volt néhány aranyos vetésem
Már nem is félek
hogy az aratást ismét lekésem
Annyi mindent láttam vagy nem
idelenn
Távozzék tőlem a félelem

Ne szólíts magadhoz
Engedj kerengenem
enyéim között
akár madártoll
mely ártatlan szellőbe költözött

A lombos hegyoldalban
eggyel kevesebb sír van
Valamit csak nyomhat a latban
hogy nem én vagyok lenn
hanem a föld van alattam

Sok hitványságot tagadtam
Nyíltan
Kinyírtak s kibírtam

Alig van vagy nincs
amit vad örömmel megélnem
Vagyok mint voltam és leszek
csillagpor zsúpfedélen

Nem a 80 a fontos hanem
a hajnal még legyen velem
mint utolsó segedelem.

---

A fájdító világ

cserge alatt, kenderlepedőn

Úgy van, hogy a holtak mind egyenlők.
A haldokló az még vergődve lázad.
Lerágja a vakolatot, deszkát.
Sietve meszelné ki még a házat.

Hidegleléssel vívódott az éjjel.
Most rakna a tűzre. Egyéniség.
Minden bilincsét épp most tépné széjjel.
Hasmánt kúszva is hallgatna misét.

Nyavalyáit mind most szórná szerte
érdemben a fájdító világra:
– Vegyétek és egyétek! ez volt a testem
s a lelkem se repesett hiába!

A haldokló még közénk tartozik.
Rakná, de már csak kívánja a Rendet:
– Emre tíz esztendővel is vénebb!
én még tudnám vágni is a rendet…

A kaszálón a fürj – mint az ima.
Csak fölrebben az égi magasba.
A halott bólint utolsót a párnán.
A haldokló meztélláb mászna a havasra,

forradalmaz, követel, igazat tenne.
Amire éltében olyan gyáva volt.
Újraásná a kutat, a sáncot.
Apját kéri számon, aki holt,

de maga is haldokló volt egykor
a cserge alatt, kenderlepedőn,
Nyugton hullott a voltak közé le.
Rendet hagyott, nem nyüszkölt epedőn.

Hulltunkban, holtunkban se leszünk mások –
Ki vív, tapadna harangra, fiára.
Tengernyi erő forgatja tagjait.
Aztán csak elnyugszik egybemosódva
a hullámok egy-igaz világa.

---

Unokásan

Hányszáz éve nem
voltam veletek
Felőlem jöhet
s mehet felelet
Fusson bánatba
rím égszakadás
Értünk jön s mehet
a hálaadás

Jóestét fényt szór
a sok gesztenye
Születésnapban
ez a földteke
Harminc ujjocskán
jól hámlik a hárs
Engem ma még a
halál is magáz

Hintáz a kicsi
egy szalmaszálon
Nincs is egyebem
csak ez az álom
Belül vagyok egy
birtokviszonyon
Odakinn reked
minden iszonyom

2018. ápr. 24.

* A költő ma, június 18-án lett 80. esztendős

1. Borcsa János:
   2018. június 18. 07:45

   Isten éltessen, kedves Zoltán!
   Borcsa János

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ