Gergely Tamás: AZ UJJAM
Négy: Belepirul
Előzmények: egy vizes pohárban Hősünk észreveszi a saját ujját. Megijed, hogy valaki hozzáragasztott egy idegen ujjpercet az ő ujjához, de szobatársai leintik. Arra gondol, ki kellene húznia az ujját a pohárból. Ám mivel a kompromisszumok embere, hajlik a félmegoldásra.
„Mer mindig megalkuszom”, vádolja meg Hősünk önmagát. „Az ujjam is csak félig van vízben, a pohár meg félig üres. Ittam volna ki egészen!”
Annyira haragszik, ki tudná ontani a belét, a sajátját. De mivel keze illetve ujja a pohárban, s még mindig nem döntötte el, hogyan húzza ki: egyből vagy részenként, még arra is képtelen.
A dühtől kipirosodik.
Azt mondja erre az egyik kártyás: „Figyeljétek csak! Olyan Hősünk, mint egy főtt rák!”
Röhögik, bámulják. Ám azt ő nem veszi észre, ugyanis nagyon gondolkozik. Ezt gondolja:
„Ha az ujj az enyém, akkor az is elpirul, mint ahogyan elpirult az egész testem.”
Odahajol, hogy jobban lássa, de ujja nem vált színt, se a vízben, se kívül a vízen…
Korábbi részek:
Három: Félmegoldás
De mi történik akkor, ha az ujj, vagyis a vízben lévő ujjpercek nem tartanak a többivel? Vagyis a kezével. Ha például elváltak az ujja többi részétől, csak mivel nagyon nyomja az ujját a pohár fenekéhez, ez odáig nem derült ki… Emlékszik, hogy Gagarin idejében egyes űrhajós aspiránsokat hetekig a vízben tartottak. Kísérleteztek rajtuk, mint az egereken, magyarán. Amikor pedig kihúzták őket, a bőrük maradt. A kádban Leázott róluk.
Brrr!
„Csak nem a Holdra utazol, Hősünk”, kérdezte a kártyázók egyike. „Nem jobb neked itt köztünk?”
Hát bizony, be volt szarva Hősünk, hajlott a kompromisszumos megoldásra. Arra, hogy ne egészen húzza ki az ujját, mert akkor olyan meglepetés érheti, amit gyenge idegrendszere nem bír meg, hanem csak félig. Abban az esetben kisebb a csalódás, egyrészt mert csak a fél ujj felével történik, ami történik. Nem beszélve arról, hogy él benne a remény, hogy fél ujja másik felével nem történik meg ugyanaz.
Kettő: Mint Mubarak Kajróban
Meg sem hallotta, hogy hozzászóltak. Vagy meg se akarta hallani. Talán félelme nagyobb volt mindennél.
„Mert mi lesz, ha kihúzom?”, gondolta.
Egészen pontosan ez rejtőzött a kérdése mögött:
„Mit húzok ki?”
Mármint hogy a saját ujját húzza ki, s ha igen, mi az ő ujja? Meddig az. S ha, mondjuk, egészen az, akkor meg lesz az dagadva? Mint a pohárban?
Félt, mondom, talán jobban, mint Mubarak Kajróban.
Egy: A vízben vastagabb
Mintha egy fotót látna. Bár lehet, hogy grafika. A fotóngrafikán egy pohár található, a pohárban víz, a vízben egy ujj. Egy emberi ujj.
Kintről nézi, kintről is oldalról. S nem fotó, még kevésbé fotógrafika:
A saját ujja!
Az ujjnak az a része, az alsó, a körömmel, mely a vízben áll, sokkal vastagabbnak tűnik, mint az a része, amelyik nem ér bele a vízbe.
„Különös”, gondolja. „Hozzárasztott valaki egy vastagabb alsót?” Ujjpercet, úgy gondolja.
„Különös”, gondolja, sőt: ki is mondja.
A külvilág brutális. Így viszonyul hozzá: „Ne marháskodj, mert úgy maradsz!”
Pusztai Péter rajza
2011. február 7. 16:20
Ha alaposabban koncentrál, a víz forrni kezd. Hindu guruk képesek ilyesmire. Akkor nem lett volna röhögés, csak bámulás.
2011. február 8. 09:59
Röhögés, bámulás, sajnos, mindig van. Egyesek talán elámulnak. Benne lesz talán az egyik részben, ugyanis még nem veszi ki az ujját. Ígérem…