Nézett ki Vadmalac az ablakon, mit látott, semmi különöset. Azaz a megszokottat. Utcát, házakat, metrókocsit, embereket.
Hány közülük vadmalac, nem tudta. Nem lehet a külsõbõl megállapítani, azt belül hordozzák.
Fa is volt a közelben, zselnicemeggy, nem is eggy, játszadozott a szavakkal. Ám azt csak õ tartotta számon, ugyanis elvirágzottak.
Bent tehát a biztonságban, mégis valami különös érzés kerítette a hatalmába. Nem nyugtalanító, hanem ami az egész énjét átfogta s felborzolta:
“Van-e valami összefüggés ezek között?”
Ezt kérdezte magától, és akkor megsejtette, hogy bent a “lélekmélyben”: van.

1. Nászta Katalin:
   2018. június 19. 03:52

   Ez is remek.