Albert Csilla: Még…
Még szólok, még elmondom, hogy nem tetszik
a messzeség,hova buzgón törekszel.
Ahol dagad a mell,de nem melegszik,
ahol biztosan egymagad öregszel.
Még nézem a telómat, én, az árva…
Nincs üzenet. Tőled nekem – sosem már.
Csak másoknak posztolsz -like-ot vadászva,
és nem számít,hogy otthon senki sem vár.
Még faj a reggel, és még fáj az este.
Még nem raktam el a poharad végleg.
S világosban is mintha árnyék esne
mindenre, min ott ragyogott a fényed.
Még könnyen sírok. Könnyen megbocsátok.
Még egyezkedem csendben az eléggel.
Még küzdök. Még áldás is lehetsz, nem csak átok.
Még játszmázom, örömtelen reménnyel.
Még hol szomorú vagyok, hol dühösnek
érzem magam, s igyekszem nem kötődni.
„Let it be”-suttogom a vak tükörnek,
de képtelen vagyok beletörődni.
Még látlak, még nem foszlottál szét köddé,
még egy szavaddal feltámaszthatsz engem
még van idő, de aztán soha többé
nem lehetsz már az én édes szerelmem.