A hegyeim…

A hegyeim pompás fekete mének…
Szelek kantárján rugaszkodnak szélnek,
Sarkallja őket füttyös éjszaka.
A gyorsvonat most fényt villant a tájra.
Feltűrt gallérú bő ballonkabátban
a gondolat vacogva fut haza.

A hegyeim pompás fekete mének,
nekirohannak nyerítve az éjnek,
patájuk zúzza félelmem jegét.
Ablaknyi fényben lábujjhegyen állva,
gyermekkorom dalait dudorászva
végigsimítnám táltosom fejét…

Feltámadás

Egyszer majd mindannyian hazamegyünk:
lerázzuk vállunkról az ólomnehéz földet,
csontjainkról az idegen göröngyöt,
szemhéjunkról az odadobott fémpénzt,
csigolyánkról a kavicsok szétguruló gyöngysorát.
Porunk felszáll és Kelet felé lebeg,
odvas szívünkben felsajog a honvágy,
és sárral betömött fülünkbe belemar
trombita-élesen
egy új feltámadás.

1. B.Tomos Hajnal:
   2018. június 20. 13:52

   Nyugodj békében, barátom. Verseid élik most tovább elmetszett életed.

2. CSELÉNYI Béla:
   2018. június 20. 16:42

   Emlékszem rád a kolozsvári Gaál Gábor Irodalmi Körről, a ’70-es évekből. Nyugodj békében!