Mit gondolsz, mégis,
van Isten, Sándor?

Kell, hogy legyen,
ki nézne be kend
háta mögé is?

Gondolom, néha
leülsz padodra – ha már van, –
merengőn, ebben a nyárban,
beérik-e a zab,
virágzik-e még a cseresznyefa,
zsenge tavaszban.
Mert ha ellátogatsz haza,
csak úgy jössz, mint egyén,
nem mint poéta.

Mi hír a hatos villamosnál,
mit lát Európa ablakainál,
ki tíz mázsa verset összerostált,
míg járt a fák hegyén?

És ugye, tudod,
hát hogyne tudnád,
minálunk gyűl, aki másít,
s kit vesz elő a féreg?
Hát éppen Tamásit,
mert tőle meg nem férhet.

A világ ma más itt,
elmentek rég a kényes-testű
szászleánykák,
kendervető-fáták
dojnákat felejtve,
Spanyolhont bejárták.

Mi hír most arrafelé,
hol furcsa nevük van
a faluknak?

Ha elmennénk mind oda,
tudnánk-e álmodni otthont
még magunknak?

Forrás: Feriforma

Kányádi Sándor padja a budapesti metró Arany János utcai megállójában. Rajta a felirat: „Ez itt Kányádi Sándor padja, aki fáradt, megpihenhet rajta.”