Halottfaggató szonett

Egy nyugati házban húzta meg magát,
ott találtam rá: – Többet nem költözöm –
mondta, mintha volna valami közöm
hozzá. Mondta, mint bűnbánó jóbarát.

És hogy volt? Mesélj. Mert tényleg érdekel.
Van-e egyáltalán olyan, hogy „halál”?
Érzelgős-e vagy csak ridegen kaszál?
Füledbe ordít vagy halkan énekel?

Végül is olyan, mint egy tévedés;
nem szándékos, de kiszámítható:
rossz házasság, kezeletlen nátha…

Köss nyakkendőt, öltözz ki szépen és
hitesd el magaddal: hozzád való –
aztán majd asztalhoz ültök: hátha…

2011. január 18.

Miért fonsz éjjel kettőkor

Miért fonsz éjjel kettőkor
főtt kukoricából koszorút
alighajamba, anyám?
– Hagyd, olyan fiatalos így –
győz meg a halott nővér.
Eképpen ébredek tehát;
fejemről hull a tengeri,
földszintig hallszik kopogása –
kikecmergek a sós szobából…
főtt kukoricából lehet-e popcorn?
Aligha… Aligha… Aligha.
Begyújtok, fölteszem a kávét,
még mindig fekete körvonal
a háztető, a füstölgő kémény,
rajta a hajléktalan macska –
a konyhában ugyanaz a tél,
póktetem az ablakkereten,
ízeltlábú, elesett futár.

2011. február 7.