Már hajnalban viszketett a szárnyam helye. Délben, amikor a sárkányokról beszélgettünk, a föltámadó rettegéstől ki kellett mennem a fürdőszobába.
Amikor visszajöttem, azt mondtátok, már megint mohó volt a képzeletem, és ennek nem lesz jó vége, mert az ilyenek, amilyen én vagyok az akaratuk erőtlenségétől szenvednek, és ahelyett, hogy különféle típusú légjáró szerkezetek építésén törnék a fejüket, csak álmodoznak, de végül olyanokká lesznek, mint a fák.
Rám ügyet se vetve tovább diskuráltatok a szél irányáról, a nekifutás kedvező mértékéről, a leszállás veszedelmeiről. Amikor a hason lebegve röpködés előnyeiről és hátrányairól lamentáltatok, megértettem: ti sohasem érthetitek meg a dolog lényegét, mint ahogy azok a kismesterek se tudtak semmit, akik szárnyakat is meg kezeket is föstöttek az Isten angyalainak. Sajnos ti úrrá akartok lenni a természet erőin, én pedig csak abból vétettem, és a körülmények szerencsés találkozása új erővé tett. Attól a pillanattól, amikor a viszketésből állandó fájdalom lesz, a növekedés gyötrelme, sorvadni kezd a karom.
Nem lesz miért szelekről, emelkedő meleg légörvényekről meg effélékről beszélni. A röpülésről pedig nem kell többé szót ejteni, mert én nem pilóta, hanem röpködő kedvű lény akarok lenni. Először a dolgok történetében a vágy lendíti majd mozgásba az evolúciót.
Tizenöt kilót fogytam egy hónap alatt. Egyre vékonyabbak és hosszabbak a csontjaim. Amíg ti alumíniumdarabokkal meg csiricsáré műanyagrongyokkal vacakoltok, én bebábozódom képzeletem és vágyakozásom hálójába. Aztán úgy lendülök mellétek a kacatoktól hemzsegő levegőbe, hogy amidőn megláttok, a sóvár irigységben minden örömötök rettegő vágyakozássá zsugorodik. Valamikor, évek múlva, dél körül, egy fürdőszobában ti is fölismerhetitek viszketegségetek végének kezdetét.

Forrás: Mondott könyv. CD.