Nemrég brassóban anyaországból érkező politikusok arra buzdítottak minket, újságírókat, lelkészeket, üzletembereket, pedagógusokat, hogy valljunk színt: zöld vagy narancssárga. Azaz önként és minél hamarabb vonuljunk be a magyarországi mintára és magyarországi segédlettel lassan-lassan kialakuló szekértáborok valamelyikébe, az RMDSZ vagy az EMNT csapatába, és lehetőleg tűzvonalba. Így könnyű lesz nekük minket beazonosítani, szeretetteljesen kihasználni vagy, ami a körvonalazódó erdélyi magyar-magyar (párt)harcban még nagyobb felhajtó erő, gyűlölni.

Az ilyen típusú mozgósításra – egyik és másik oldalon is – minden bizonnyal, sokan megmozdulnak, összeszedik szerelvényüket, és a szó székelyek által használt értelmében elindulnak. Ám a józanul gondolkodó újságírók, lelkészek, üzletemberek, pedagógusok, értelmiségiek csakis a két tűz közé szorulhatnak. Nem vonulhatnak be a szekértáborok valamelyikébe, hiszen olvasói közt vannak RMDSZ-hez közeli és EMNT pártiak, akárcsak a hívek, az üzlettársak közt. Az RMDSZ javára szólnak az elmúlt húsz év eredményei (kivonva az elmúlt két év gazdaságélénkjtést nélkülöző lakossági megszorító intézkedései), az EMNT-t szalonképessé teszik a választók szemében társadalomátalakító tervei. Van, akinek ígéret kell, van, akinek bizonyosság.

Egyvalami azonban biztos: ha a brassói, erdélyi magyarság a politikusok szirénhangjára öntudatlanul áttántorog valamelyik érdekvédelmi képviselet táborába, és boldogulásának legnagyobb akadályaként a másik tábort látja, az állóháború mindkét fél számára a megsemmisüléssel ér véget. A szótértésre ma nagyobb szükség van, mint valaha, hogy ez hogyan sikerülhet, ez az RMDSZ és az EMNT (no meg a FIDESZ-KDNP) dolga. Ez az általunk kiszabott feladata.

A Brassói Lapok már újraindulásakor, 1895. január elsején – magyar adminisztráció idején! – megfogalmazta: „a legnagyobb súlyt a … magyarság tömörítésére helyezzük. Mert (…) ezen a nemzet nagy testétől távol eső és néprajzilag kedvezőtlen helyzetünkben, jómódú, művelt és jól fegyelmezett nemzetiségek között, csak a rendelkezésre álló összes erőtényezők céltudatos és teljes kihasználása mellett szerezhetünk érvényt.”

Ez a másfél mondat nem csupán ma is vállalható erdélyi magyar újságírói credó, hanem programpont is lehet a pártok ajánlatában. Csak azt az erdélyi magyar politikai alakulatot lehet nyugodt szjvvel támogatni, amely ezt az elvet vallja és nem a gyűlöletet terjeszti.
Pszichológusok állítják, hogy az egészséges emberi közösségben szeretet van, legyen az a közösség család, gyülekezet vagy akár egy ország. Ahol csak gyűlölet van, ott beteggé válik a közösség, amely már nem ismeri többé az együtt örömét.

A kis közösségeket (kisebbségi csoportokat) a személyes kapcsolatok jellemzik, az együttműködésnek az alapja az, hogy ha te segítesz nekem, én is segítek neked. A közösség tagjai számítanak a csoport támogatására, és nem akarják annak tagjait eltávolítani a közös erőfeszítéstől. A nagy közösségekben már nincs meg ez a személyes kapcsolat a tagok között, és megjelennek a potyautasoknak nevezett haszontalanok, akik anélkül élvezik a közösségből származó előnyöket, hogy kivennék részüket az erőfeszítésekből. Az egészséges emberi közösségek igyekeznek a potyautasokat eltávolítani a döntéshozataltól, ha odakerültek, nehogy viselkedésükkel szlétzihlálják a csoporton belüli emberi kapcsolatokat. Az életképes csoportok tagjai közösen vállalják a potyázók megbüntetésének költségeit, ami így nem haladja meg az együttműködésből származó előnyöket.

Bátorítani ezért nem azokat kell, akik a színlelt színvallásra kényszerítenének, hanem akik a párbeszédre kooperációra sarkallnak. Ezért maradok én a szekértáborok közötti porondon, akkor is, ha tudom, megtörténhet, hogy a politikusok egymásra céloznak, és eközben rám lőnek. Ha sokan maradunk, akik a táborok átjárhatóságát kérjük, talán túlélünk még Erdélyben mi, magyarok további húsz-húszonöt évet.

Ambrus Attila
A Brassói Lapok főszerkesztője

1. Keszthelyi György:
   2011. február 10. 04:47

   Éljen és virágozzon a pártonkívüliség!