Ősz gyermeke

Az ősz gyer­me­ke va­gyok, no­v­em­ber­szült, diószagú
no­vem­ber,
fehére­dik és visszanéz az em­ber,
fo­rog a színpad, más s más sze­replőkkel,
ta­vasz jő, nyár, vidám, nagy ke­replőkkel
s mélán az ősz a ker­tek alatt set­teng
ab­lakból nézem, esőt hoz és sze­let,
a nyár fénye­it sor­ra mind ki­olt­ja,
derét ab­la­kom­ra, ar­com­ra szórja!
De tu­dom, azért csak volt még nyár is!
szőke láng, pi­ros al­kony, lázas éjek,
megbúvok no­vem­ber te­nyerén, az évek
le­pe­reg­nek… szüreti nótát hal­lok,
szőlőge­rez­det szakít gye­rek­ke­zem,
bor­szag, nyársonsült, vet­ke­zem,
me­gyek vissza… amit rám ag­gat­tak az évek,
el­do­bom, mind köze­lebb jő a szüreti ének!
al­tatódal, nem dob ma­gas­ba,
mégis hall­ga­tom; rási­mo­gat de­res ar­com­ra!

Az ablak

A rozs­davörös le­ve­lek­re haj­nal­ban per­me­tez­ni fog a hó, hahó
készülj a télre, sze­rezz va­la­hol ifjúságot, csengős szánt, de jó
su­han­ni csi­lin­gelős szánnal ezüst fák alatt, pil­la­nat;
de érett, ami ko­ponyád mélyén végig meg­ma­rad!
A rozs­davörös le­ve­lek fehérbe for­dul­nak, feljő a hold,
a vízen megáll a hullám, – ku­tya is volt,
okos vizslák kísértek a mezőn, értel­mes fejű bernáthe­gyi,
kor­cso­lya vil­lant, hasítot­ta a je­get, ennyi elég… Fázol? a világ hi­deg,
kiszámítják, hol, ho­gyan éltél, mennyi a vágyad,
kiszámítják –
sima gépek, füves rét, fal­ka pi­pacs –
még tűnődsz, de be­csapódik az ab­lak.

Még több vers a szerzőtől a Költők az árnyékos oldalról c. gyűjteményből