Tökmagyar világhír: 2017 antiszava a plázaterepjáró lett. és hogy a Budapesten üzemeltetett közbringarendszer nevének mozaikszava, a Bubi lett a tavalyi év szava a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda (Manyszi) munkatársai és szakmai partnerei véleménye alapján.
Ezt Minya Károly nyelvész közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Széphalmon. Hagyomány, hogy a múzeumok éjszakája keretében, a Magyar Nyelv Múzeumában rendezett programon jelentik be, mi is lett a hazai nyelvész közösség szerint az év szava, antiszava, ifjúsági szava és költői szava.

Minya Károly, a Nyíregyházi Egyetem főiskolai oktatója, szókincskutató a döntést azzal indokolta, hogy a Bubi környezetbarát és közösségteremtő kerékpár-kölcsönző rendszer. A név a szolgáltatás elindulása óta közismertté és közkedveltté vált, könnyen megjegyezhető és polgárjogot nyert a magyar nyelvben.

Az év antiszava a plázaterepjáró. A tömzsi formájú, magasított alvázú, tuningolt, hivalkodó jármű, amely főleg plázák parkolóiban jelenik meg. Az indoklás szerint az autó „a fogyasztói társadalom felületességének a fuvarozója” és egy nem túl szimpatikus életérzést közvetít.

Az év ifjúsági szava az egoszörf. Minya Károly kiemelte: ez az énkeresés sajátos módja, amely nem filozófiai értelemben, hanem a digitális térben következik be. Mint mondta, az egoszörf azt jelenti, hogy beütjük a nevünket az internetes keresőbe, és elolvassuk, milyen felületeken vagyunk jelen, kik és mit írnak rólunk. Mindez tekinthető önimádó cselekedetnek, de lehet praktikus is, hiszen naprakész információt nyújt rólunk.

Az év költői szava a hímes templom. Ez egy festett, színpompás mennyezetű, kazettás templomot jelöl. Ez egy sikeres szófelújítás, egy néprajzkutató érdeme – tette hozzá Minya Károly. (Forrás: mti)

A pompás hír régvolt szépségeket juttat eszembe. Volt ugyanis egy kutyánk, nem kimondott plázaterepjáró, csak afféle mélynövésű korcs szuka, akit a falusi szomszédoló gyalogbringarendszer dialektusában mindközönségesen csak Bubinak hívtunk, holott Bibliákus Mámi szerint (nekünk is megvoltak a nyelvőrzőink, sőt nyelvművelőink) helytelen a Bubi; helyette inkább az úri(bb) Bobi az ajánlatos. De Mámira sajnos, senki sem hederített, mint ahogy arra sem, hogy cigányosan dzsáválész, urasan dikhész volna az elegáncia mértéke nyelvileg is polkorrekt párbeszédeinkben.
Minálunk a Körtelopás éjszakái keretében dőlt el, melyek kipökötten egoszörfös kifejezéseink (körtére értve a ’kabbé’ nyert); a mi kis fogyasztói társadalmunk felületességének fuvarozói díját pedig a jövedicsi impegát szamaraskordéjának gazdája, Dédádá nyerte el, aki Erdély három nyelvén tudott kéregetni és hálát adni; senki sem értette, csak a végét, úgy hangzott: Isten fizesse, s tegye bé hátul, vagyis a saroglya csihányból szőtt adományőrző zsákjába.
A nyelvet éppen úgy kell őriznünk, mint Dédádá a könyörületet. Rendszerint a saroglyában, mert ott ritkán kutakodik a milicista.
Volt Minyánk is, hónaljig érő gumicsizmáiban csubbakkolva vonultatta a pirkadatot a téesz istállói felé, alkudozva a hajnalcsillaggal, hogy ne kelljen vakoskodnia a reggeli fejésnél. Hát ez a Minya sem sejtette, hogy egykor majd rendszer válik őbelőle, csak szortyogott és mortyogott, köhögött és möhögött, és ebből tudta meg mindenki a világ új napját, valamint azt is, hogy nemsokára felharsan a disznópásztor marhaszarva tülke, később pedig érkezik majd a tehenek szabad szakszervezetének jámbor gyülekezete is, ostorcserdítő, dús bőgés-orkeszterelésű diszharmóniás hangzáskavalkád közepette.
A körtelopás éjszakáin sosem kaptak el bennünket, mert az örökéber Bubi idejében vakkantotta el magát, a legbőszebb zabálás közepette is felharsant suttyomban az antiszavunk. Az pediglen ez vala: „Kurvahé!”
Jelentése: „Nyomás le a patakon, jő a gazda karóval!”
Ja, vagyis well: jobbára vagy többnyire okés banda voltunk. Ez ma cikis, de rütyögöm: kvázi boldogok.
Nem is sejtettük, mi az hogy.
Baszki.