Egy neves szász tudós halálára
2018. június 21-én elhunyt az erdélyi szász történelem legavatottabb ismerője, Románia egyik legelismertebb történésze – az 1939-ben született Gernot Nussbächer. Munkássága és életműve európai szinten ismert. A szegedi egyetem Aeteas c. időszaki kiadványának közlése szerint Nussbächer összesen 1462 munkát, közöttük 35 önálló könyvet és füzetet tudhat magáénak. Ezenfelül 71 kötet és füzet társzerzője, 140, szakfolyóiratokban publikált tanulmány és több mint 1200 kisebb újságcikk szerzője német, román és magyar nyelven, melyek közül mintegy 200 foglalkozik elsősorban dél-erdélyi helységekkel, különösen Brassóval és a Barcasággal, 100-nál is több pedig híres erdélyi kötődésű személyekkel, mindenekelőtt Johannes Honterusszal. Az 1944–2007 közötti időszakra vonatkozó Román Nemzeti Bibliográfiában (Bibliografia istorică a României) ezek közül 148 cím szerepel.
Életéről, munkásságáról 2010-ben részletes életinterjú készült, Cziráki Zsuzsanna közreműködésével. (Megjelent az Aeteas 2011/2. számában).
Ebből tallózunk az alábbiakban.
*
– A Nussbächer vezetéknév arra utal, hogy a család valamikor Nußbach (Szászmagyarós) faluból származott el. A szász Barcaság legészakibb településéről van szó, 31 kilométerre északi irányban Brassótól, az Olt folyó bal oldali mellékereként ismert Nußbach patak partján. Az első fennmaradt, 1377-ből származó okleveles adat „villa nucum”, vagyis „Mogyorófalvaként” említi a helységet. A magyar elnevezés – „Monyaros” – legrégibb említése 1427-ből való, ugyanis ekkor időzött a településen Luxemburgi Zsigmond magyar király, és oklevelet is bocsátott itt ki. A magyar elnevezés alapján nyilvánvaló, hogy eredetileg „Mogyorópatakról” lehetett szó, a román Maierus (Majerusch) helynév pedig a magyar megfelelőből származik. A német elnevezést elsőként egy 1476-ban kelt oklevélben említik ,Nozbach” formában. A Nussbächer család jelenléte Brassóban a 18. század elejéig vezethető vissza (bár a név már sokkal régebben feltűnik), az első ismert személy e név alatt egy mészáros volt.
A Gernot keresztnevet a szüleim a Nibelungenlied alapján választották, Kriemhild három fivére közül a középső viselte ezt a nevet. Az ófelnémet nyelvben a Gernot lándzsával vívott harcot vagy azzal felfegyverzett harcost jelentett, ami különös módon az angol shakespeare szó jelentéséhez hasonló. Azonban van egy második keresztnevem is, Kurt, az édesapám után.
*
– Gyermekkoromban nem sokat ismertem a Barcaságból. 1944 nyarán, a Bombesommer idején a szövetségesek Brassó elleni légitámadása miatt egy időre Barcarozsnyóra menekültünk, 1951 után pedig a nyári szüneteket Szászvolkányban töltöttük. Más helységeket csak 1955 után ismertem meg, ekkor kaptam első kerékpáromat, amivel bebarangoltam a környéket, leginkább a templomerődöket keresve fel. Akkoriban kevés aszfaltozott út volt még a Barcaságban, csak az 1. számú országút Feketehalom felé, illetve a keresztényfalvi út egy szakasza.
*
– A háború után a szászokat általában a hitleristák cinkosainak tekintették, jóllehet éppen Brassóban heves ellenállás bontakozott ki ellenük. Másodrangú állampolgároknak tekintették őket, nem voltak politikai jogaik, sokakat a Szovjetunióba deportáltak az „újjáépítési munkákra”, a parasztok földjeit az agrárreform keretén belül elidegenítették, később az üzemeket, kórházakat, iskolákat is „nacionalizálták” vagy államosították. A helyzet 1950 után javult némileg. A német kulturális élet színtere abban az időben a német líceum volt…
*
– Erdélyi emberként természetes volt számomra, hogy történelmet Kolozsvárott fogok tanulni, s azt is tudtam, sok brassói és erdélyi szász lesz még ott rajtam kívül. A tanulmányaim tulajdonképpen teljesen hétköznapi mederben zajlottak. Az volt benne különleges, hogy az ismert heraldikai szakember, Köpeczi Sebestyén József révén korán bebocsátást nyertem az Akadémiai Levéltár Farkas utca 8. szám alatt álló épületébe, amely lényegében az Erdélyi Múzeum utódintézetének számított. Ott ismerkedtem meg azzal a szabadpolcos könyvtárral, amelyet dr. Jakó Zsigmond professzor példamutató alapossággal rendezett be. Így már viszonylag korán megfelelő áttekintést nyertem a legfontosabb történelmi témájú publikációkra vonatkozóan. Ott kerültem kapcsolatba az akkori idők számos vezető magyar kutatójával, Kelemen Lajossal, Jakó Zsigmonddal, Szabó T. Attilával, Pataki Józseffel, Benkő Samuval, Benkő Nagy Margittal, Csetri Elekkel, Magyari Andrással és másokkal. Nagy tanítómesterem Dani János levéltári megbízott volt, külön hálával tartozom neki azért, hogy bevezetett az oklevélolvasás és a datálás rejtelmeibe.
Hamarosan az Állami Levéltárba is bejuthattam, az Egyetemi Könyvtárban pedig a brassói születésű igazgatóhelyettes, Tóth Kálmán támogatott. Akkoriban, a hidegháború idején sok olyan régi könyv volt, amely egyáltalán nem vagy csak különleges engedéllyel volt hozzáférhető a hallgatók számára, de Tóth úr baráti szívességként mindig elhárította utamból az efféle akadályokat. Mivel az előadásokon túl fennmaradó időmet levéltárakban és könyvtárakban töltöttem, a kolozsvári diákéletről nem sokat mondhatok. Részt vállaltam azonban az akkor alapított Deutscher Studentenkulturkreis (német hallgatók kulturális köre mintegy kétszáz taggal) munkájában, egy évig én voltam a szervezési ügyekért felelős megbízott.
Az összeállítás teljes szövegét, egyéb írások társaságában, a Periszkóp portálon olvashatják.
Pusztai Péter rajza