(Szilágyi Domokosra emlékezve*)

Utolsó mozdulatoddal
földhöz vágtad poharad,
mint aki már kiitta borát-mérgét,
hadd nyelje a hon-mostoha
elmetszett szavaid vérét.
Itt hagytál minket,
megtorpant szíved csöndjében,
hogy végre komolyan vegyük
apostoli versbeszéded,
széttekintsünk, mint jövevények
kettős élted féltekéjén,
hol addig hiába lengett
okos éneked szi-bemolja,
nem értük fel,
se lélekkel, se hanggal.

Nem béke ez, mit ránk hagytál,
csak kényszerű beletörődés
hatalmas szellemed árnyvonulásába,
testamentumod szól hozzánk,
de veled már nem beszélhetünk,
nyomtatott posztulátumaid figyelmeztetnek
mint felemelt mutatóujjak,
de kérdéseinkre nem válaszolhatsz:
miféle vádak, szeszek és kényszerek
hajszoltak fel a Hójára?
miért fojtottad önkezeddel magadba a szót,
mikor egy nép volt még szomjazód?

És miért most virág,
vezeklő gyászmenet,
ha akkor nem volt érv, mi lefogja
a pusztító kezet?

* Szilágyi Domokos ma lenne 80 esztendős.