Nem vagyok „orvoshoz járó” típus,  messziről kerülöm a rendelőt, s már a gondolattól is duplájára ugrik pulzusom, ha valamiért mégis oda kell mennem. Rögtön mondom is, hogy fölösleges pulzust és vérnyomást mérni, úgysem a helyes értéket mutatja. Merthogy mérnek. Mindig és mindenfélét. A modern gyógyászat legfőbb tevékenységi formája: a mérés. Ha a mérési értékek jók, akkor nem vagy beteg, ha rosszak, akkor beteg vagy, s erre gyógyszert adnak. Az orvosok istenképzőben jártak valószínűleg, mivel szavuk szent és sérthetetlen, senki nem kérdőjelezi meg, senki nem kételkedik, mert az orvosnak igaza van. Szegény, tudatlan embereknek hogyan is támadhatna bármiféle kétségük, hiszen az orvos jót akar, meggyógyít, és szakmai tudásuk messze túlmenően kimagasló, a felírt gyógyszerek, kezelések hatása: csúcs. Ez van az emberek fejében. De mit mutat a valóság?
Rengeteg, első kézből kapott információ bizonyítja, hogy az orvosi kezelések eredményeként rosszabbodott az állapota, vagy elhunyt a hozzátartozó. Mindenki tud ilyen esetről, mégis rendületlen bizalommal keresik fel orvosaikat a kétségbeesett betegek.
„Az egészség a korona az ember fején, de csak a beteg láthatja meg azt.” (arab közmondás)
Ma már nagyon kevés ember mondhatja magát egészségesnek. Nem csupán azért, mert kevés azon emberek száma, akik valóban annak érzik magukat, hanem, mert az egészséges emberekben is próbálnak rendellenességet, betegséget felfedezni. Állapotfelmérő vizsgálatokra buzdítják az embereket, a mérések értékei alapján döntik el az illető egyén állapotát, egy kalap alá véve mindenkit, általánosítva a „normális”- nak tartott értékeket. A gyanútlan ember aláveti magát a vizsgálatoknak, aztán ha kiderül, hogy valami nincs rendjén, akkor el kezdik kezelni az illetőt, akinek prognózisa elég homályos. Hallottam olyan esetről, amikor orvos által előírt egyszerű fogyókúra szövődménye végzett egy emberrel, hallottam olyat, hogy kórházi kezelés után, „gyógyultan” hazatérő ember halt meg otthonában, egy idős néni történetét, aki lábtöréssel került kórházba, s végül gégemetszést akartak végrehajtani rajta, és rengeteg olyan esetről is, amikor kórházban, kezelések hatására hunyt el ember. Szomorú, statisztika nélküli tények ezek. És mindez szűk környezetünkben történik.
Egészségtelen élelmiszereket fogyasztva, az ember „magába eszi” a betegségét, helytelen életmódot választ, amihez társul a helytelen gondolkodásmód, a zavart lelkiállapot, a negatív pszichés beállítottság, és már el is készült a betegség fizikai megnyilvánulása. Itt lép képbe az orvos: méret, gyógyszerez, szab, varr, kivág, s különböző drasztikus módszerek alkalmazásával „gyógyítja” a beteget.
De ameddig elkészül a diagnózis, kivizsgálásokra van szükség. Ez egy következő tortúra, hiszen amíg az analízishez szükséges anyagot begyűjtik, sorba kell állni, ki kell bírni a betegség- gyengítette szervezetnek a megpróbáltatásokat. A leletek megérkezése után vissza az orvoshoz, újra kivárni a sort, és egyebek. A rengeteg pénz elmegy gyógyszerre, amik később olyan hatásokat váltanak ki, amelyek újabb betegséget idéznek elő. ( Egyikből kigyógyul, másikban benne van a kedves páciens. Ezután arra is kap gyógyszert, s máris bekerül a spirálba, amiből legtöbbször szinte lehetetlen kimászni.)
Újabb és újabb betegségeket fedeznek fel, amelyeket ellátnak valamilyen címkével. A gyógyszerek minden esetben rendelkeznek „mellékhatásokkal”, vagyis negatív hatásokkal, amik sokszor többet ártanak, mint maga, a kezelt betegség. Ugyanis a gyógyszereknek valójában hatásuk van, nem mellékhatásuk.
Az egészségügy helyett beszéljünk inkább betegségiparról. Ugyanis a gyógyszerárak és a szolgáltatások, mint pl. műtétek, olyan drágák, hogy ezt csak a biztosítási rendszer tudja finanszírozni. Az egészségügy, mint betegségipar, a nagy biztosítótársaságokkal és gyógyszeriparral élen jár a világ legnagyobb bevételi forrásai között.
A vadon élő állatok betegségeinek száma kb. 20, a jószágállatoké kb. 70, a házi állatoké, mint kis kedvencek betegségei kb. 200, és az emberi betegségek száma jelen pillanatban: 69823. ( A WHO- Egészségügyi Világszervezet adatai alapján). Ezen adatokat figyelembe véve, láthatjuk, hogy mekkora szerep jut az emberi betegségek kialakítására, hiszen a legnagyobb bevételt a beteg emberek nyújtják.
„Egy ember két esetben nem jelent bevételt a betegségiparnak: ha halott; ha egészséges.” (Budai Péter, Dr. Rojkó László: Halálos bizalom).
Bizony mindenkinek el kellene gondolkodnia a tényeken, és más irányba keresni a gyógyulás forrását. Szerencsére, a természetgyógyászat kezd teret hódítani, s ez egy új, mellékhatások nélküli gyógyulás lehetőségét kínálja.

Forrásanyag: Budai Péter, Dr. Rojkó László: Halálos bizalom

1. Skandikamera:
   2018. július 3. 05:24

   „Szerencsére, a természetgyógyászat kezd teret hódítani…”

   Gyermekkorom kisvárosának a természetgyógyászát Lakatosnak hívták. Lakatos egy mondatba tömörítette az egészségfilozófiáját: ”Az a szar jó, amelyik kenhető”. Saját gyártmányú csodaitalt árult, ami egy sötétbarna színű szeszes kivonat volt, és a bélrendszerben lakozó, életerőt elszívó gilisztákat volt hivatott kiűzni.

   Lakatos évtizedeken keresztül hülyítette a szomszédokat, köztük makkegészséges nagynénéimet. Albert nagybátyám, aki a normális vonalat képviselte a családban, hiába ellenkezett, nénéim szorgalmasan kortyolgatták a keserű csodaitalt. Hajnalban kirakták a verandára az éjjeli edénykéket, hogy a botcsinálta bélgyógyász reggeli körútja során megvizsgálhassa a tartalmukat.

   Lakatos a csodagyógyszere gyártásához Albert darálóját szokta kölcsönkérni. Egy délután Albert berontott az éppen ügyködő Lakatoshoz, lecsavarta az asztalról a darálót, és futtában odavetette: „Vendégeim jöttek, és nincs darálva kávém!” Hazaérve kiöntötte a fehér abroszra az őrlő tartalmát. Hat- vagy hétféle közönséges növény magja volt. Felfedezéséről beszámolt nénéimnek, akik természetesen egy szavát sem hitték.

   Albert nem hagyta annyiban. Megbízott minket, gyerekeket, hogy a trágyadombból szedjünk vörös gilisztát. Hajnalban kilopózott a verandára, és rakott belőlük mindkét bilibe. Reggel Lakatos éktelen dörömböléssel ébresztette a nénéimet.

   A gőzölgő bilikben átszellemülten kotorászó nénéim nem méltatták különösebb figyelemre Albert rosszmájú megjegyezését. Mármint, hogy illene különbséget tenni a földi- és a bélgiliszta között…

   (Az igazsághoz tartozik az, hogy nénéim túlélték Lakatost. Tekintélyes mennyiségű felhalmozott gyógyital birtokában a sámán halála után is folytatták a kúrát.)