Olvastam, hogy Putyin ’Erdélyről’ nevezett el egy tüzéregységet. Egy barátomat – kérdezősködésére – ’megnyugtattam: ez nem nekünk, magyaroknak szól: nem Erdélyünkre emlékeztet bennünket, hanem inkább vesztes csatlósságunkra…

Már a cári hadseregben is – mint szerte a világon, minden fegyveres erőben (nálunk is) – neve volt minden ezrednek (sokszor a hadosztályoknak is); legtöbbször az alakulat ’gazdájára’ (és sokszor parancsnokára is) utaló vagy az ezred valamely fényes haditettére emlékeztető név. Egységnek a katonai nyelvben általában a magasabb egységbe soroló ezredet, az önálló zászlóaljat v. osztályt nevezik, melyek alegységekből állnak.

(Pl. a Preobazsenszkij gárdaezred az orosz hadsereg egyik legrégebbi alakulata – gyermekkora egyik falujáról nevezte el Nagy Péter cár 1695-ben; az első Nagy Honvédő Háborúban Borogyinótól Párizsig űzték Napoleont; a Nagy Háborúban Galíciában harcoltak; az októberi forradalom idején próbálták védeni a cárt… Putyin 2013-ban fölélesztette mint önálló kommendáns ezredet Moszkvában, mely elsősorban díszelgéssel foglalkozik…)

A Preobrazsenszkij zászlóvivői a Győzelem-napi fölvonuláson

A bolsevik időkben, de különösen Sztálin alatt ezt a hagyományt vörösre pingálva folytatták – napjainkban Putyin elnök elevenítette föl. Egy sor ’egységnek’ (ezredeknek) adományozott nevet – a 400-as számú tüzérezred tiszteletbeli elnevezése mostantól ’400. Transzilvániai Vörös Zászló és Bogdán Hmelnyickij Érdemrenddel kitüntetett önjáró tüzér ezred ’.

A 400-as számmal jelölt ezredet (normál, azaz nem elit gárda-egységet, mert olyan is van, de annak a neve ’400. Visztulai Vörös Zászló és Kutuzov Érdemrenddel kitüntetett önjáró gárda tüzérezred’) azért tüntették ki most (kissé posztumusz) a tiszteletbeli ’Transzilvániai’ jelzővel, mert 1945 elején hősiesen – és sikeresen – harcolt Románia területén, a bukaresti-aradi hadművelet részeseként, a (Munkás-Paraszt) Vörös Hadsereg – a II. Ukrán Front – kötelékében. A szovjet hadsereg az 1944. augusztus 23-án (idejekorán) átállt román haderővel kiegészülve – a szovjet területeket felszabadító Bagratyion hadművelet folytatásaként – kiszorította (a trianoni) Románia területéről (beleértve a bécsi döntéssel ’visszacsatolt’ Észak-Erdélyből is) a német és magyar csapatokat.

Az önjáró elődök: az ISZU-122-esek Romániában, 1944 őszén

Az önjáró tüzérséget a Nagy Honvédő Háború folyamán a harckocsizó csapatokból, azok keretében és azok mintájára hozták létre – az acélmonstrum lövegek eleinte a híres T-34-es tankok alvázán gurultak. (Az átlag civilek még 1956-ban is ’tanknak’ nézték a hatalmas löveggel ellátott, a fürge tankoknál kissé lomhábban mozgó harceszközöket; számos budapesti képen szerepel önjáró ágyú ’kilőtt ruszki tankként’. A régebbi – főként lóvontatású – ágyúkat messziről is könnyebb volt fölismerni: az oroszok első erdélyi látogatása idején Paszkievicsnek is, meg Bemnek és Gábor Áronnak is a jól ismert kétkerekű rézágyúi voltak…) A II. világháború villámgyors /Blitz/ támadó hadműveleteiben kiválóan alkalmazható gyorsan mozgó tüzérek hatékonyan semmisítették meg az ellenség védőállásait, harckocsijait és emberi erőit.