Erdély

itt fent isten szájában
nyílik a kamilla
a dombok hajlott hátáról
valami mély idők előtti nyugalom sugárzik
és örök megbékélés
a világ a szó kezdete elõtt fekszik
a kerítések ferde deszkáin friss ősköd csüng
és minden ágról a tiltott gyümölcs
a szél a kövek a libák
egyik
álomból a másikba esnek nincs már
török aki felriassza őket
talán egy távoli mozdony füttye
rángat vissza a jelenbe: felszállni kész
falak mögé elvándorolt tornyok kapuk mögé
ahol egy fényes jövő maradéka
önnönmagán tetszeleg
egy jövő amit szétmorzsolt és lenyelt
és megemésztett már az örökös feledés
mely néha elégedett böfögéssel
jelez nekünk

Fordította Halmosi Sándor (MEK)