– Kányádi Sándornak odaátra –

vannak vidékek széteső
bomlásnak indult mondatok
ahonnan kicsorbulnak az
időhatározó ragok
függőleges lovak nyomán
megbokrosodnak az igék
mostantól a mennybolt is egy
patáktól szaggatott vidék
imbolyognak a képsorok
mint jelzős szószerkezetek
történetünk bár filmszerű
összefüggéstelen pereg
ütemhangsúlyra tátogunk
de vásott minden zöngehang
olyanná lettünk mint egy-egy
rómában megrepedt harang
az vigasztal hogy legalább
hallgatni még maradt helyünk
isten sírjára szótlanul
mindnyájan melléd ülhetünk