Brassó egy tíz éves antológiában
2008-ban jelent meg az az antológia, amely 101 vers Brassóról címmel a Cenk alatti város magyar lírai emlékezete kívánt lenni. Annak idején a Káfé munkatársa, Gergely Tamás interjút készített az egyik szerkesztővel, Krajnik-Nagy Károlyjal. Mint kiderült, Krajnik-Nagy tandemben dolgozott a könyv szerkesztésén Jancsik Pállal, kettejük összehangolt munkájának eredménye a válogatás. A pár nappal ezelőtt elhunyt, jó ideje Kolozsváron élt Jancsik Pálra emlékezve közöljük alább az interjút.
A FÉLIG TELE POHÁR
(Egy átfogó versgyűjtemény Brassóról*)
Kérdez: Gergely Tamás
Válaszol: Krajnik-Nagy Károly
Százegy vers Brassóról – vagyis Brassó-antológia s nem brassói szerzők verseinek válogatása a kötet?
A hangsúly valóban a városon van, nem a szerzők személyi adatait nézzük. Tehát nem igazoltatjuk és nem is rangsoroljuk őket. Nem a költészettől jutottunk el a Városig, hanem a Várost próbáltuk körüljárni, most éppen versszövegekben.
Ki ad ki manapság versgyűjteményt Brassóról?
Értem én a kérdés lényegét: ugyan, ki olvas már manapság verset? És különösen Brassóban? Mindezt városunk József Attila-díjas költő-szülötte, Orbán János Dénes is felpanaszolta pár évvel ezelőtt. Őt is hiába fedezte fel és vette pártfogásába egyetlen Nobel-díjas írónk, Kertész Imre, mégsem lett próféta a saját hazájában. Ennek ellenére tény, és ezt bizonyítja eddigi sikerével a Kriterion-sorozat is, amelyben Kolozsvár, Marosvásárhely és Nagyvárad után, Enyeddel szinte egyidejűleg most Brassó is megjelenik, hogy az irodalmi decentralizáció, divatos szóval a regionalizmus, régiesebben a couleure locale, lokálpatriotizmus még csillant fel némi reményt el-elcsüggedő kiadóink számára. Még akkor is, ha hellyel-közzel a provincializmusnak is engedniük kell.
Ki válogatta, ki bábáskodott körülötte?
Ketten válogattuk: Jancsik Pál, Brassó szülötte, költő és műfordító, nyugalmazott kiadói szerkesztő, és jómagam, jelenleg Kolozsváron élő magyartanár, régebben brassói újságíró. Bábáink sokan voltak: a Kriterion Könyvkiadó, az Apáczai Csere János Közművelõdési Egyesület, a Brassói Lapok szerkesztősége, az Áprily Lajos Líceum vezetősége, és egyénileg sokan mások. Reméljük, hogy a sok bába közt nem vész el a gyermek.
Milyen célt szolgál a 101 vers… legyen amit vasárnap délután felolvasni a családban? Vasalt fehér ing-antológia vagy a sokasodó fegyverek dala?
Is-is, sőt-sőt! Tulajdonképpen egyszerű szöveggyűjtemény, olvasónak, szakembernek munkaeszköz, támpont további leltárra, értékelésre. Mint ahogy a történészek is először az írott forrásmunkákat gyűjtik össze, teszik hozzáférhetővé. Olyan ez, mint a tánciskolában a kályha: innen (is) el lehet indulni. Ismétlem: el lehet indulni… Namármost, hogy ki merre indul el, és meddig tart ki a szuflája, az ugyebár nem reánk tartozik. Ha valakire a százegy versből három–négy költemény visszakacsint, és ugyanennyi fel is háborítja, az már jó eredménynek számít. Második kérdésedre a jövő adhatja meg a választ. Tényleg úgy tűnik, a jól vasalt fehér ing diszkrét csöndje helyett a mai fiatalok inkább a sokasodó fegyverek harsogóbb dalait próbálgatják.
Többet jelentene a brassói magyarnak a szó, mint egy… szegedinek? Egyik, az antológiába be nem emelt versében Szász Ferenc egyenesen azt állítja, hogy a nyelv az Isten…
Mielőtt értékelnénk, hogy hol nagyobb szavaink napi árfolyama, Brassóban vagy Szegeden, a szavakat valakiknek ki is kell mondaniuk, fel is kell mutatniuk. Hogy tudjuk, mire licitálunk. Antológiánk szerzői és szerkesztői éppen erre vállalkoztak.
Jancsik Pál előszava szerint a versgyűjtemény hozzájárul a város prosperálásához, félreérteném szavait?
Ha a turizmusra gondolsz, helyben vagyunk. Nemcsak a brassóiaknak szeretnénk felmutatni a versekben felderengő városukat, de legalább ennyire meghívónak szántuk a magyar turisták számára is. A magyar turizmusnak Brassóban nemcsak feltárásra, összegezésre vár a múltja, de mindeddig kihasználatlan lehetőségei is vannak. Ez a kötet csak egy mód a sok lehetőség közül, hogy – a rá jellemző multikulturalitásba beágyazva – Brassó művelődési, irodalmi, magyar irodalmi kínálatát is felmutassuk.
Ugyancsak Jancsik, magyar költők antológiájának tartja a Brassó 101-et, akad benne mégis bőven fordítás. Kik ők: idegen nyelven író magyar költők? Brassói lelkek? Magyar költők meghívottjai a verses ünnepre?
Sokféleképpen lehetne értelmezni, maradjunk annyiban, hogy ezek Brassóról író szerzők Brassóról is szóló szövegei. Hogy a nyelvi kódok különböznek? Ezen a fordítások könnyen segíthetnek. De itt jóval többről van szó: oda-vissza átjárásról, kölcsönhatásokról. Példát is mondanék erre: kötetünkben négy magyar fordításban, változatban szerepel Meschendörfer Erdélyi elégiája, köztük a Lendvay Éva átültetése. Hát kérem, ötödiknek betehettük volna, szintén Lendvay Évától a költemény román (!!) fordítását… Mint ahogy a Brassóról szóló román válogatásokban is szerepelnek, legalábbis jelzésszerűen, magyar és német nyelven publikáló helyi szerzők.
“Más itt a szénaillat, a március is más,/ Másként szól itt a hûség – s szerelmi vallomás”, így fordítja Lendvay Éva Adolf Meschendörfer Erdélyi elégia címû versét. S ha erdélyi szénaillat leng, létezik-e “brassói lélek”? Nyomon lehet követni azt a többi száz versben?
Versben kitárulkozó lelkek vannak, egyesek közülük nyilván brassóiak. Brassói lélek viszont így, precízen és kizárólagosan, bár magam is kerestem volna, a szövegekben azt hiszem, nem létezik. És nem létezik a valóságban sem. Maga a város is ezerarcú, hát még a dalnokai!
“letarolt erdők mint aknázott temetők” – magad is osztod Bencze Mihály pesszimizmusát?
Én a félig tele pohárral példálóznék. A pohár lényege annak nem az alsó vagy a felső fele, hanem hogy félig van tele. Tehát nem a minősítés, hanem a realitás. Számszerűleg egyre fogyunk, szétszóródunk, összébb húzzuk a nadrágszíjat, korcsosodunk, janicsárosodunk. Másfelől viszont az önmegtartás lehetőségei módfelett kiszélesedtek, gondoljunk csak az Európa, globalizáció, Internet címszavakra. Egyik napról a másikra színtelen-szagtalan világpolgárok lehetünk. De vígan lehetünk világpolgárok brassói (kötődésű) magyarokként is, és mi éppen ezt akarjuk. Lehetőségeink kiszélesedtek, élni is szeretnénk velük.
Apáthy, Ritoók, Mikó András, továbbá Szikszay Jenő, Fóris Gyula – “friss halottaink” is bekerültek ebbe a kötetbe, mely a “régiek”: Honterus, Zajzoni Rab István, Áprily Lajos mauzóleuma, mi még a kötet? Milyen szálak futnak benne párhuzamosan?
Párhuzamosságok…hát igen, korízlés, korhangulat, művészetekben korstílus, -stílusok, ezek mindig is léteztek. Nos, ha válogatásunkat csupán tájjellegű és kronologikus szöveggyűjteménynek tekintjük, s összehasonlítjuk egy kánon-alapú magyar irodalmi szöveggyűjteménnyel, „méretarányosan” láthatjuk, hogy itt is, ott is humanista poéták indítanak latin nyelven , hogy itt-is, ott is szerepel a barokkos utóéletű históriás ének. A koreszmék párhuzamossága, hogy egymástól alig néhány esztendőre, Brassóban keletkezett a román és a szász nemzeti himnusz, de mindkettő már Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi értő ismeretében. Pedig még azt a szót sem ismerték még, hogy intertextualitás, de azért már sejtették és gyakorolták. A Deşteaptă-te, române kezdő soraiban a magunkfajta a Talpra, magyar változatát fedezi fel. És abban is vannak párhuzamosságok, nem is egy, ha a Budapestről csak petőfieskedőnek taksált Zajzoni Rab Istvánt szűkebb pátriája helyi kis Petőfiként tiszteli. Önnön csángó népe osztotta ki rá ezt a szerepet, nyilván, mert a Barcaságnak volt szüksége egy ilyen státusra. Egy jobbágyságból felemelkedő kistájegység szellemi igénye volt az, hogy ezt a potenciális státust valaki be is töltse.
Még egy párhuzamosságot említenék, a tucatnyi közül: a kötet három leghosszabb, rapszodikusan csapongó „hosszú versét” három, fiatalságán immár túljutott kortársunk írta. És ha nem is feltételezhető, hogy Alexandru Muşina, a Vár utca 104. szám alatt, vagy a Bodola-Expresszen ledarált ingázó éveiben Juhász Ferenc modern himnuszait studírozta volna (magyar társai, Sipos András és Orbán János Dénes már annál inkább, kötetünkből is kimutathatóan), mégis párhuzamos szálakon futnak szemelvényeinkben a posztmodern közismert jegyei: szatirikus, ironikus hangvétel, szabadgondolkodás, irodalmi paródia, utalás, célzás, variáció, vendégszövegek.
Cenk, Porond, Graft-patak, Búza-sor, Bertalan, sok régi helynév szerepel a kötetben, ám újak is feltünedeznek: Höltövény Valley, Zayzon-faubourg, Falooweg kaszinó, úgy tûnik, a régi veretes meg az ironikus modern verselést egyformán szeretitek…
Brassó egyik történelmi, ma már egyre inkább halványuló jellegzetessége a román-magyar-német háromnyelvűség. Jancsik Pál, kötetünk előszavában ezek váltakozó dominanciájáról szól. Nos, ezt úgy is lehet érteni, hogy a száz évvel ezelőtt még fennálló paritás a románság előnyére, a szászok nagyobb, a magyarok kisebb kárára megváltozott. Napjainkban pedig, a globalizált világ, s annak információs társadalma az anyanyelv-államnyelv-világnyelv hármassága felé mutat, utóbbi alatt természetesen az angolt értve. A Höltövény Valley, Zayzon Foubourg, Falooweg kaszinó költői szülemények a mindenkori makaróni (azaz többnyelvű) szövegek játékossága mellett a nyolcvanas évek elszigeteltségét, keserűségét, groteszk-abszurditásait fejezték ki. Egyébként Muşina költeménye, a Bodola – eredetiben Budila – Expressz, a kötet kortárs részének a csúcsa, az én számomra, legalábbis. És hogyha a kilencvenes évekre, a már megnyíló határokra, legújabb sebeinkre és fájdalmainkra gondolunk, én szívesen olvasnám egy magyar költőtől Muşina replikáját, mondjuk, Korona Expressz címmel!
Én csak a versanyagot ismerem, a borító, az illusztrálás számomra ismeretlen. Ki milyen szimbólumot talált a versek mellé? A Cenkhát lenne az, ami bennünket összefog?
Csutak Levente grafikáit nem a kötet, nem a versek illusztrációinak szánta. Hogy illusztrációknak is kitűnőek, azzal már a kérdésre is válaszolhatok. Négy évtized alatt a Város volt, magyarságunkat is beleértve, Csutak Levente legfontosabb művészi témája. Ezek a grafikák Brassó varázsában, hosszú idő alatt születtek, egy nem mindennapi művészi életmű legjavából adnak ízelítőt. Kissé hagyományos eszközökkel ugyan, de, egységes, optimista jelképrendszerével történelmi időket fog össze, s kozmikussá tágított térbe helyezi át mindazt, amire kötetünk félszáz szerzője szavakban, sokszínű részletekkel vállalkozhatott.
*101 vers Brassóról. Kriterion Könyvkiadó, 2008. Összeállította: Jancsik Pál, Krajnik-Nagy Károly
Pusztai Péter rajza
2018. július 7. 09:18
2008-ban az a megtiszteltetés ért, hogy egyik versemet beválogatták az emlitett antológiába. Jancsik Pált nem ismertem személyesen, de nagyra értékeltem-értékelem szülőföldje iránti elkötelezettségét. Szereteágazó, igényes munkájában mindig a barcasági magyar irodalom és kultúra támogatását tartotta szem előtt. Nyugodjon békében !
2018. július 7. 17:09
Érdekes interjú. Jancsik Pálnak köszönhetem én is első, antológiában való megjelenésem. Béke poraira.
2018. július 9. 18:00
A költő mai temetésének hangulatában keserédes meglepetés viszontlátni a tíz évvel ezelőtti szöveget. Első gondolatként saját interjú-definicióm ugrik be: ha jó kérdések vannak kéznél, válaszok is akadnak hozzá…Köszönet az inspiráló kérdésekért, köszönet az újraközlésért. Az is jó érzés, ami az akkori jóslatokból várakozásokon felül bejött:az egykori füstös gyárvárosból Brassó elegáns európai turista célponttá nötte ki magát. A Kárpát-kanyar hegyei legendás mindenesének, Lehmann Károly bácsinak pedig méltó örökösei támadtak nemcsak Brassóban, csapatostól Négyfaluban is.Időközben megjelent a versgyűjteményünk prózai párja, 33 magyar író Brassóról címmel. És számos könyv, magyar képes turistalakuz,gyermekkönyvek, regények, jónéhány verseskötet is. Szegény Pali bácsi, nyugodjon békében, nagyon tudott örülni, hogy mennyien vannak, akik átveszik tőle a stafétabotot.