Farkas József György: Magyar huszárok – Limanowa

Lengyelországban, az 1914. november 28. és december 18. közötti limanowai csatában az osztrák–magyar csapatok megállították és a Dunajec folyó mögé szorították vissza a Krakkó irányába áttörni készülő orosz csapatokat. A Limanowa melletti Jabloniec-hegyen a magyar Honvédelmi Minisztérium és a Kislengyelországi Vajdasági Hivatal a csata centenáriumára mintegy 15 millió forintból felújította a temetőt. 

A munkálatok első ütemében megújult a kápolna, egy sor síremlék, továbbá a temető sétányának köveit és a már leomlóban lévő kőkerítést is helyreállították. A Limanowa melletti Jabloniec-magaslaton található a 368. számú hadi temető, ahol monarchiabeli, lengyel és orosz hősi halottak nyugszanak.
A huszárok sírjai között áll a soproni Nádasdy császári és királyi 9. huszárezred parancsnoka, Muhr Ottomár ezredes kápolna-mauzóleuma is. Ő a huszárai élén vetette bele magát a csatába, végül egy orosz golyó halálra sebezte. 

Az ünnepségen részt vett mások mellett Muhr Ottomár unokája is. Az ezredes élettörténetét külön, kétnyelvű tábla ismerteti a látogatókkal. Fotónkon ezt tekintik meg a huszárhagyomány-őrző magyar lovascsoport tagjai is.


A közeli múltban magyarok és lengyelek több programmal felidézték az első világháborúban megvívott győztes limanowai csatát. Legutóbb a Várpalotán felállított hősi emlékműtől indult el a limanowai emlékportya. A lovas csapat az I. világháborúban használt felvonulási útvonalakat követve, emlékműveket látogatott meg, s útja végén a limanowai csata emlékhelyén helyezte el koszorúját.


Köszönjük dr. Nedeczky Sándor krakkói főkonzulunk segítségét.

Forrás: Magyar emlékek a nagyvilágban

2018. július 9.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights