a vállamra ül egy halott
meg egy halott
meg még egy
szárnyaltam amíg egy sem ült
csak néztek rám
és szépen
de egyre több
halott ki jött
bár senki nem hívta őket
versemben a dal is sír
bár üteme vidáman
lépked
de gondolj a csárdásra
mit leányok legények roptak
a posta mellett
malomárokban
komoran
zenétlen
doboltak
dobbantottak
rengett nem csak a föld alattuk
hanem a szívem –
sokasodó halottaim
vállamra ülve
nyomasztanak
vajon – kérdezném
kinek könnyebb
aki elmegy
vagy aki marad?

ha nem tudnám
ha nem remélném
ha sose bizakodnék

már tudom
ettől görnyed a hátunk
nem marad egyenes
vállunkon a sok halottat
cipelni mind nehezebb
de te csak szárnyalj
fiatalságom
élvezd napodat
virgonckodhatsz
örömködve
míg terhe nyakadba szakad

2018-07-08