Mint vérszínű zászlót, a szívemet
minden világtáj felé meglóbálom.
Legyen jel mindenkinek, s izenet,
hogy itt vagyok, élek és izenek,
e messzi, messzi, elfelejtett tájon.

Tudja meg mindenki, hogy a szívem
vergődve vár millióknak szívére,
de nem lát semmi jelt az égíven,
mitől érezné, hogy majd megpihen,
sok sajgó idege, kicsurgó vére.

Pedig szeretne megbékélni már
mindennel, ami volt, s ami lehet még.
Ezért izen szét és szívet kínál
mindenkinek, akármily messzi jár;
egyként, kik gyűlölték, s akik szerették.

És vár, csak vár, s gondolja: visszaint
felé egy szív, tíz szív, ezernyi szív.
Percig pihen és elkezdi megint,
de hiába néz, vár, remeg, tekint,
csak a gyűlölség hangja, mi sivít.

És mégis bízik. Tudja eljövel
a béke napja, melynek izenek
és míg szívemből vér csurg, kín szökell,
harsogom büszkén: Szeretet, jövel!
És hozd el milliónyi hívedet!

És lóbálom csak árva szívemet.

Forrás: Költők az árnyékos oldalról